Palacsintát ettem... De teljeskiőrlésű lisztből és csak 3 db-ot. Megvettem a Norbi-titok c. könyvet - a kódok miatt - és ott leírta, hogy ilyeneket délután háromig büntetlenül lehet enni. De persze nem 10 db-ot, hanem csak mértékkel. Isteni volt. Tettem bele túrót, meghintettem nyírfacukorral, háromszögre hajtogattam, és széles vigyorral ültem le a gyerekek mellé én is palacsintázni. Három darab úgy eltelített, hogy este fél nyolckor vacsoráztam egy szelet extrudált kenyeret, 2 szelet párizsit és egy paprikát. (persze a vacsoránál a háromórás szabályt be kell tartani, de ez nem gond, hiszen 10 és 11 között szoktam lefeküdni egyébként is).
Egyébként ez volt mindig a gondom, mikor fogyózni kezdtem. A behatárolt korlátok közé szorított étkezés egy idő után nagyon egyhangú és unalmas tud lenni, és a végén már rá sem bíram nézni az ételre. Ekkor jött mindig az, hogy na, csak egy kicsit eszem ebből, baj nem lehet, aztán ott már nincs megállás... Hiányoztak a régi ízek, és egy-két hónapnál sosem bírtam tovább, hogy ne egyek belőlük. Ezért zseniálisak Szoó Judit könyvei, mivel ő is pont ebben a cipőben járt, kikísérletezte minden kedvencének az "életmódváltós" változatát. Mindenből lehet enni, persze nem korlátlanul, de mivel az emberben ott a tudat, hogy holnap akár palacsintát, vagy habos-krémes süteményt is ehet, sokkal könnyebb a kitartás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése