2015. február 28., szombat

És a párod is paleózik?

Kérdezték meg tőlem egyik nap. Nem, mondom ő ugyan sokszor eszik abból, amit magamnak készítek, viszont eszik kenyeret, tésztát, stb. Magamnak külön főzök, és általában csak a köret más.
- Igen, hiszen neki azért kell a kalória a munkához. - kaptam válaszul.
Itt már nem mondtam semmit, csak mosolyogtam magamban. A fogyókúra még mindig azt jelenti az embereknek, hogy salátalevélen és vizen kívül az ember csak egy kis fényt eszik, és vegetál.
És csak hogy tisztán lássunk, itt egy fénykép az éppen aktuális reggelimről.
Azt hiszem kalória szempontból én nyertem .... :)))
Négy szelet sült szalonna, két fej szalonnazsíron sült hagyma és egy tükörtojás.


2015. február 27., péntek

Néhány gondolat

Most, hogy már nincs az a vastagkabátos időszak, egyre többen állítanak meg az utcán, és a fogyásom után érdeklődnek. Van néhány dolog, amit ilyenkor biztosan elmondok, és ezek azok, amikre a legtöbben kíváncsiak - ezért úgy gondoltam - leírom néhány pontban, hátha segítség lesz másnak is.

- A szokásos, elcsépelt duma: minden fejben dől el.
De tényleg, nem lehet az, hogy ezt a szendvicset még betolom azzal a fél tortával és majd holnaptól elkezdem. Nem. Ilyen nincs. Ha így állsz hozzá, legfeljebb fél napig fogod bírni. Vagy MOST, vagy soha!

- A másik, amit mindenki feltesz: étrendváltoztatással, vagy mozgással fogytál e le.
Nagyon elkeserítő lesz a válaszom, de aki azt képzeli, hogy pusztán heti két aerobik órától változatlan étrenddel fogyni fog, az nagyon-nagyon téved. Bizony, elkerülhetetlen, hogy alaposan átváltoztassuk az étrendünket. Mindenki tapasztalja ki, hogy neki melyik irányvonal fekszik a legjobban. Én is míg megtaláltam a nekem legmegfelelőbbet, hármat, négyet is kipróbáltam. De lehet, hogy még ez sem a végleges.

- Igen, mindenkinek vannak megborulásai. Amikor úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Vége. Úgy érzi, hogy ha most nem ehet meg gyorsan valamit, akkor vége az életének. Számtalanszor éltem át én is a kezdetekben ezt az érzést. Leírok néhány praktikát, ami nekem segített:
- Fogat mostam. Tényleg. Van visszatartó ereje. Az ember fogmosás után nem eszik, mert ugye akkor minek mosott fogat. És tényleg használ, ha ideig-óráig is.
- Elmentem kádfürdőzni. Forró víz, gyertyafény, (aztán egy vagy két gyerek a kádban mellettem, viháncolás, fröcskölés, no nyugalom, sikítás stb.), de akkor is használ, eltereli a figyelmet.
- Séta. Fogtam az egész pereputtyot és elmentünk csavarogni egyet.
- Egy jó kávé. Édes is és lélekmelengető is. Ezzel is tudtam húzni az időt.
- És ha már minden kötél szakadt: lereszeltem egy almát, megszórtam xilittel kevertem hozzá zsírszegény túrót (akkor még ettem tejterméket) és nagyon-nagyon lassan, élvezettem elkanalaztam.
Aztán vártam a másnapot. Az idő ilyenkor ólomlábakon jár, de megéri kitartani, a változás olyan dolgokat fog felszabadítani bennetek, amikről nem is álmodtok :)

Sport. Nem csak energiát ad (tényleg, egy idő után hiányozni fog, és nem fáradtabb leszel a végén, hanem egyszerűen feltöltődsz és úgy érzed, hogy a világot is ki tudnád fordítani a sarkaiból), hanem ugye formál is. Erre pedig nagyon nagy szükség lesz, mert nem lesz elég fogyni, ha az ember nagy súlytól szabadul meg nagyon fontos, hogy izmosodjon, szálkásodjon és formálódjon is.

Folyadék. Igyunk sok-sok folyadékot. (ez is elég hülye tanács, hiszen mi mást tudnánk meginni, mint a folyadékot :) Víz, kávé, tea. Nincs kóla, gyümölcslé, még 100%-os sem, kerüljük az üres kalóriákat!
Itt egy segítség: okostelefonra létezik számtalan letölthető alkalmazás, amelyik "szól", hogy itt a vízivás ideje. Én is letöltöttem egyet, tényleg nagyon-nagy segítség. "Ő" az én kedvencem!

A másik nagy kapaszkodót - számomra - a zene nyújtotta, nyújtja. Nemcsak akkor segített, ha úgy éreztem, hogy megakadt a fogyás, hogy itt most megálltam és kész, nincs tovább, hanem akkor is, ha csak simán nyűgös, hisztis és hagyjatokbékén hangulatban voltam.
Ilyenkor megkeresem az egyik zenémet, csutkára nyomom a hangerőt és a kölykökkel együtt ugrálunk a zenére és énekelünk hozzá teli torokból. Ezt apa kb. 3 másodpercig bírja nézni fapofával, hiszen annyira vicces, hogy egyből kiröhög minket. És persze az én kedvem is helyrebillen.
Néhány lélek-helyrerángató zenénk:
M People - Moving on up 1993-ból
Inner Curcle - Sweat (A La la long)
Foreigner - Hot blooded (Hajrá Bones :))
Péterfi Bori - Hajolj bele a hajamba (ez tööööök jóóóóóóóóó!!!)
Run-DMC Vs. Jason Nevins - I'ts Like That (ezt szigorúan csuma hangerővel :)

És persze még folytathatnám a sort a 90-es évek bulizenéivel, amik ugye mosolyt csalnak az arcomra, és a hatalmas bulikat juttatják eszembe. (pl. Dr. Alban, Erasure, Snap, Culture Beat, Mr. President, La Bouche, stb. stb. stb.) A lényeg, hogy amikor meghallod, akkor a lelked mosolyogni kezdjen, a lábad pedig ne bírjon egy helyben állni, és érezd úgy, hogy energiát tudsz meríteni belőle.

És a leg-leg-leg: Kitartás, hit, erő! Ezt pedig mindenkinek magának kell megoldania. Mert mindenki csak maga tudja, hogy lélekben mi az, ami segíteni képes. Van akinek a gyerekei jelenléte, vagy ha nincsenek ott, akkor a fényképe fog segíteni, hiszen valljuk be, nem mindegy, hogy milyen példát mutatunk nekik és az sem mindegy, hogy egy egyhelyben ülő túlsúlyos anyuja van e a gyerkőcünknek, vagy egy olyan, aki minden bohóckodásban részt tud venni és nem fullad meg a fogócska 14. másodpercében...
Van akinek a párja fog segíteni. Van akinek a szülő, testvér, barát. Teljesen mindegy, csak találd meg a magad kapaszkodóját. És akkor semmi sem tud eltántorítani a célod elérésétől. Hajrá!!!

Régebben nem szerettem, ha lefényképeznek, (vajon miért :) és mivel általában én készítem a családi felvételeket, ezt sikerült is megúsznom. De volt egy bizonyos születésnap, amikor az unokahúgom fényképezett. (köszi, Dagi :) Mit ne mondjak, rossz volt visszanézni a képeket. (nem azért mert rosszul sikerültek, hanem mert a saját látványom sokkolt). De most felrakom ide, hogy milyen is voltam 2013. szeptemberében és milyen lettem most, 2015. februárjában, hátha másoknak is erőt fog adni:
Uuuuuhhhhhhhhhh, nagy levegő, és lássuk:

Az a bizonyos születésnap:




Szegény Lepke, bocsánat! És tulajdonképpen ez a fénykép volt az, ami végleg betett. Itt határoztam el, hogy sürgősen változtatnom kell az életemen:
Ez a nap 2013. október 12. volt, ez a fénykép pedig október 6-én készült.



És most a jelen:
Na, itt mos látszik, hogy miért szoktam én fényképezni :)



Mondhatom, hogy kivirultam, nőnek érzem magam és nem utolsó sorban a párom is jó nőnek lát! A mi kapcsolatunkra is óriási hatással volt az átalakulásom, újra szerelmes tinédzserként  - tea-néger, ahogy régen hívtuk :) - élünk :) 


És ami a legjobb, hogy három ember is azért kezdett életmódváltásba a környezetemben, mert inspirálónak érezték az enyémet. A másik klassz dolog, hogy a randicsütörtök is terjed az ismerőseink között, mindenki (na jó, többségében a nők) odavan az ötlettől és másolja :))) Hajrá!!! Legyünk jókedvűek, szerelmesek és őrültek :)

2015. február 25., szerda

Kicsit átvariáltam

a címkéket.
A saját kezűleg címke alól kikerültek a saját készítésű élelmiszerek, ezután itt csak a mi általunk gyártott használati tárgyak, eszközök, fognak szerepelni. Vagyis amit mi készítettünk, "Saját kezűleg", de nem lehet megenni, meginni.
A télire, illetve későbbre elrakható élelmiszerek pedig átkerültek a "Kamrapolc" címke alá: ezetúl itt találhatóak meg a házi lekvárok, olajak, szörpök, savanyúságok, vagyis amik kamrapolcra valók.
A többi recept (étel, sütemény, kenyér, péksüti,) pedig marad a "Konyhában" címke alatt, itt találhatóak a frissen sütött-főzött dolgok, amiket nem teszünk "kamrapolcra", hanem azonnal fogyasztjuk őket.
Remélem így még átláthatóbb lesz a blog.

A naptár, amitől levelet kaptam :)

Azt már említettem korábban, hogy az unokahúgom már évek óta kint él Angliában. Nemrég a tesóm és az unokaöcsém meglátogatta őt kint, és akkor küldte nekem ezt a nagyszerű naptárat.
Amit a vendégeink egyöntetűen nagyon szuper ötletnek tartanak, így a család programja átláthatóvá válik!
Én is szoktam "hasonlót" gyártani itthon - értsd: post-itekkel teliragasztom a falat, hogy kinek mikor, hová kell mennie, de ez a szuper naptár megoldotta a "hová lett a Keve szerdai cetlije?" kérdéseket, amikor is a post-it ragasztója megunja a tapadást és elengedi magát.
Itt pont öt oszlop van, így Nimródnak is jutott egy :), ugyanis annyi, de annyi bokros teendője akad, hogy kénytelen vagyok neki is naptárban vezetni a dolgait, nehogy valami kimaradjon :D.
Kaptam még illatgyertyát is, (ééééééééééééééééélljeeeeeeeeeeeeeennnn!!!!) mivel gyertyamán vagyok, ez tökéletes ajándék bárhol és bármikor:) Még kaptunk névreszóló köveket, és rengeteg tengerpartról gyűjtött  kagylóhéjat is. Ezek pedig a fürdőszobát díszítik.
Nagyon-nagyon köszönjük-köszönöm!!!








És ami a legérdekesebb: a NIMI neve fejjel lefelé olvasva IWIN, amit ugye a pozitívan gondolkodók I win-nek olvasnak... :) 






2015. február 23., hétfő

Fodor Ákos emlékére (1945-2015)


Aki ismeri Vavyan Fable regényeit, az ismeri Fodor Ákost is. Én is ott találkoztam vele először, és nagy kedvencem lett. Álljon itt pár idézet az ő emlékére:


A jég
meg az ég
szikrázva simul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetődzve
játszanak
- mert szabad...
E fényes-boldog pusztaságban
nincs hazug szó: tisztaság van;
senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!

"Ars poeticam?"
- Olyat írni, amilyet 
olvasni vágynék.

A más élete
Hozzá-szólhatok:
Bele-: nem. 

Ne "küzdj a Jóért".
Keresd és szeresd. Örülj,
amikor elér.

Hozzám tartozol
- nekem: nem.

Én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi.

Asszony és férfi
becsülje egymásban
a Gyufát, a Mécsest.

Miért is bánok magammal keményen
- kérded - sőt olykor embertelenül? 
Tekintsd a hangszert, s tűnődj a tényen: 
a húr is csak akkor zeng, ha feszül.


Nyugodjon békében...





Fagyifüggők figyelem!!!


2015. március 6-8. között a Syma csarnokban Fagylaltfesztivált rendeznek. (ÉÉÉééééljeeeen). A számos fagyi között lesz PALEO FAGYI IS, ÉS a tejterméket fogyasztó diétázóknak CUKORMENTES FAGYI is. Ott a helyünk!!!

Bővebben itt tájékozódhattok.

2015. február 22., vasárnap

Amikor a fal adja a másikat... :)))

Na nem kell semmi rosszra gondolni, csak a múlt csütörtöki randinkon squasholni mentünk. Már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a sportot és most végre eljutottunk ide is.
Az úgy volt, hogy tulajdonképpen nem egymás ellen játszottunk, hanem ketten voltunk a fal ellen. Az első húsz percet konkrétan végigröhögtem, nagyon-nagyon sokat bénáztunk, rohantunk össze vissza, próbáltuk betartani a szabályokat, de aztán a végén már mindegy volt, csak valamelyikünk vissza tudja ütni a labdát.
Olyan gyorsan eltelt az egy óra, hogy el sem hittük. Nagyon élveztük, biztosan megyünk még.
A következő kipróbálásra váró sport az a bowling illetve a teke lesz. Abban a sportcentrumban, ahol squasholni voltunk van teke is, úgyhogy valószínűleg ez lesz a következő, amit kipróbálunk :)

2015. február 19., csütörtök

Kevének is eljött az ideje:

A fiúk rettenetesen palacsintaimádóak. De tényleg. Amikor már más normális ember rá sem bír nézni, ők akkor még mindig örülnek, ha apa nekiáll nekik palacsintát sütni.
És ennek megvannak a vonzatai is, ugye. Olivér már hétévesen megkapta a kiképzést, Kevére vasárnap került a sor. Igen, apa átadta a stafétabotot nekik. Olivér már hétévesen a tésztakészítésben egy kis segítséggel, de a sütésben önállóan ügyeskedett. Kevére pedig vasárnap este került a sor. A tésztát közösen készítették, és utána Keve egyes-egyedül sütötte meg a többiek vacsoráját. Először a fordításban kért segítséget, utána pedig már az is ment egyedül.
Nagyon aranyos volt, ahogy számolta a másodperceket, hogy meddig kell sütni a második oldalt. (lasssan számolj tízig, utána megfordíthatod - tanácsolta neki az apja)
És ő ügyesen boldogult is vele, pedig ezek nem hagyományos méretű sütőben készült finomságok voltak, hanem (mióta háromgyerekes család vagyunk, átálltunk, a kisméretű sütővel egyszerűen soha nem végeznénk:))) hanem egy harminc cm átmérűjű teflonserpenyő.
Aranyos volt, amikor az egyik elszakadt, teljesen kétségve volt esve. Akkor elmagyaráztuk, hogy a palacsintát bizony meg lehet "hegeszteni" egy kis plusz tésztával, ha ilyen előfordul. Akkor megnyugodott és teljes átéléssel "hegesztette" a keletkezett lyukat. :)

A mester és a tanítványa :)



Ez pedig az első önálló fordítás kezdete:



És vége :)



2015. február 17., kedd

Máktej

Általában kókusztejjel iszom a kávémat (néha ugyan elcsábulok és veszek mandulatejet, na nem azért mert annyival finomabb lenne, sőt, hanem inkább csak a kényelmesség miatt :), de most kipróbáltam a máktej-készítést is.
A dolog roppant egyszerű, egy csésze mák és három csésze víz kell hozzá. Ezt egy éjszakára be kell áztatni, majd másnap leszűrni, (mivel most voltam rá kíváncsi, hogy milyen is ez, ezért én az éjszakai áztatást kihagytam) újabb három csésze vízzel felönteni és turmixolni. A máktej leszűréséhez én egy tiszta térdfix harisnyát használtam, egyszerűen ráhúztam a pohár peremére:



Beleöntöttem egy adag mákos-vizes masszát, összefogtam a térdfix végét, és két kézzel alaposan kicsavartam belőle a tejet.



Az íze magában elég furcsa, olyan érzésem volt, mintha nyers babot rágnék :). De eritrittel és kávéba öntve már öööö, iható ízvilágot kaptam... Na jó, csak őszintén: borzalmas volt:)))) Nem lesz a kedvencem az biztos, de ezt is kipróbáltam :)

Máktej utóirat: a maradékhoz mézet adtam és egy fél adag kávét, így már azért mondhatom, hogy iható volt, de azért a finomhoz nekem még ez is túl messze volt. Esetleg még adok neki egy esélyt, hátha egy kis vanília segít rajta. De azért a kókusztej, az kókusztej, na!



2015. február 16., hétfő

Mi így ünnepeltünk :)

Eddig soha nem ünnepeltük a Bálint-Valentin napot. Nem éreztük szükségét annak, hogy legyen egy nap, amikor kötelezően virággal és ajándékkal kell kedveskednünk egymásnak. Nem tetszett ez az ünnep, nagyon üzlet szaga volt a dolognak. (persze tudjuk, hogy a tengerentúli virágboltosok nagy ötlete volt ez, fellendíteni egy kicsit a pangó üzletet). De az idén ez megváltozott. Nem, virágot, ajándékot most sem kértem. Hanem időt. Rám szánt időt szerettem volna kapni, amikor nincs fontosabb, csak én, meg én, és én, és utána a gyerekek :) Úgyhogy nagy elhatározásra jutottunk, elmegyünk valahová a hétvégén és pihenünk, kikapcsolódunk.
Sok ajánlatot megnéztünk és végül a Bikalon a Puchner Kastélyszállóra esett a választásunk. A végső választásban az sokat nyomott a latban, hogy péntek este Caramel adott egy kis koncertet a vacsora után. Na meg az, hogy a tízéven aluli gyerekeket ingyen látják vendégül. :) Úgyhogy péntek délben felkerekedtünk négyen (Olivér, mint nagykamasz, aki imád egyedül gondolkodni a kis világáról, életéről persze nagyon örült, hogy egyedül lehet egész hétvégén. Vagyis péntek délutántól vasárnap délig. Cserébe viszont vállalta, hogy elrendezi az állatseregletet) és elindultunk Bikalra, ahol egy hatalmas négyhektáros birtokon, gyönyörűbbnél gyönyörűbb épületek, hatalmas fák, szobrok, játszótér várt minket a kastélyszálló területén. Emellett még van egy élménybirtok-rész is, ahol megelevendedik a múlt, rengeteg mesterség, és ebben mi is részt vehetünk.
Maga a szállás nagyon szép, igényes volt. Az ellátás kifogástalan, büféasztalos reggeli és svédasztalos vacsora, ahol a bőség zavarával küzdöttünk. Minden nagyon kifogástalan és nagyon finom volt. Van gyermekmedence, egy nagyobb mellette mindenkinek. Van úgynevezett Marokkói fürdő, itt van jégmedence,  jacuzzik, egy közepes medencével. Van gőzfürdő, infrakabin (mindkettőt kipróbáltuk, én először voltam gőzfürdőben, és nagyon-nagyon tetszett :) Van sportközpont koktélbárral, itt lehet biliárdozni, bowlingozni, fallabdázni és itt található a finteszterem is. (sajnos idő hiányában ide nem jutottunk el, de majd legközelebb :) Aztán vannak térítéses extrák is: séfvacsora, masszázs,  Nem csalódtunk, a kastélyszálló, méltán a nevéhez, nívós színvonalat képvisel. Biztosan jövünk még (legalábbis remélem :)

A hatalmas fák, háttérben a kastély egyik része:



Ebben az épületben (Udvarház) volt a mi szállásunk:



A Fekete sereg:



Nimród a kalodában (úgy röhögött, hogy az apja alig bírta tartani :)



Keve, az ügyes:



Fürdés után (mindketten pontosan rájuk illő köntöst kaptak :)



Ilyen, és ehhez hasonló gyönyörű szobrokkal van tele a park: 



És az elfáradt Nimród:



Ez a kép már itthon készült, ennyire kifáradt a sok élménytől. Egyébként a képen látható elefántokat mindenhová vinnünk kellett, szó szerint. Még a reggelin és a vacsorán is részt vettek :)




2015. február 13., péntek

Egy újabb sütikísérlet:

Hatalmas sütőtököt vettem, és úgy gondoltam, hogy egy darabjából megpróbálok a a mákos paleo süti mintájára, alma helyett sütőtökkel sütit készíteni.

A "tészta" hozzávalói a következők voltak:

60 dgk sütőtök nagylyukú reszelőn lereszelve + ízlés szerint xilit
25 dkg darált mák + ízlés szerint xilit
4 db tojás
1 púpos kávéskanál sütőpor

A xilit mennyiségét azért nem írom külön, mert mindenki döntse el maga, hogy mennyire akarja édesen, vagy úgymond natúrabb ízben enni a süteményét. Szerintem ahogy mi esszük, az nagyon sokaknak nem elég édes, ezért azt javaslom, hogy a lereszelt sütőtökhöz apránként kell a xilitet kell hozzákeverni, kóstolgatni, amíg megfelelőnek nem találjuk az édességét. A mákkal ugyanígy.

Aztán az összes hozzávalót egy keverőtálba borítottam és jól összekevertem. Aztán kókuszzsírral kikent sütőtálba borítottam (20x30 cm), kanál hátuljával elsimítottam, hogy nagyjából egyenletes legyen és 200 fokos előmelegített sütőben 30 percig sütöttem.

Finom lett, ezt mutatja az is, hogy másnapra egyet sikerült megmentenem magamnak a tepsiből:)





2015. február 10., kedd

A harmadik helyre csúsztam, és örülök neki :)

Havi jelentés az 5. hónapról

Mivel már elég régóta nem mozdult meg a mérleg nyelve, ezért úgy döntöttem, (január 20-án), hogy átváltok a paleo étrend ketogén formájára. Ennek lényege röviden, hogy a zsírt és a fehérjét  4:1 arányban tartalmazza az étrendünk, a szénhidrátot pedig a lehető legkisebb mértékben. Bővebben erről itt és itt olvashattok. És ugye az nem kell elmondanom, hogy akinek bármiféle egészségügyi problémája van, az ne kezdjen bele mielőtt nem beszél az orvosával. A másik fontos dolog, hogy nulláról, hirtelen egyik napról a másikra szintén ne kezdjünk bele egy ilyen kemény étrendváltoztatásba.
A mai nap a 21. nap mióta tartom ezt a fajta étrendet és büszkén mondom, hogy négy kg mínuszt értem el eddig. Ezzel már nem a második legnehezebb családtag vagyok, hanem Olivér is megelőzött :))))) Éljen!!!! Azt azért megjegyzem, hogy egyáltalán nem husis, majdnem 180 cm magas, és igencsak izmos testfelépítésű kiskamasz. Ezzel a négy kg-os fogyással pedig elértem a 32. leadott kilómat. És ebben nincs benne az a pár kg, amit kétszer kellett leadnom, mert menet közben visszajött :) Úristen, ha belegondolok, hogy a leadott súlyom az három zsugor liszt + kettő db... Vagy ahogy Norbi szokta érzékletesen bemutatni: ez 64 db félkilós zsír......
Ha a BMI indexet nézem, akkor a testsúlyom a normális kategóriába lépett.
(ez persze tudom, hogy nem teljesen megbízható kalkulátor, de mivel én nem vagyok testépítő, extrém izomzattal, ezért úgy gondolom, hogy kb. hihető amit mond)
Úszodába továbbra is kétszer járok egy héten, minden alkalommal egy órát úszom. Ez mellé kaptam egy kezdő jógás dvd-t tízperces jógagyakorlatokkal, az alapok után lehet edzeni külön a popsira-combokra, hasra, fogyáshoz és van egy tízperces blokk a hajlékonysághoz és relaxációhoz. Ebből válogatok össze magamnak hetente kétszer-háromszor egy-egy húszperces adagot.
A futással egyenlőre leálltam. Nem esett jól: nagyon nagy a füst az utcákon, és a másik ok, hogy én szájon át veszem a levegőt, (egyszerűen nem megy orron keresztül), ezért ebben a hidegben folyton fájt a torkom. De nem adom fel, tavasszal újra kezdem, az biztos!
Hihetetlen érzés, és ami a legjobb benne, az, hogy ezt mind magamnak köszönhetem. Ebben senki nem tud segíteni nekem, egészen egyszerűen ez azért van, mert én így akartam és megdolgoztam érte. Ehhez fogható, bár sokkal-sokkal jobb érzés szerintem már csak egy létezik, amikor a gyereked lesz valamiben sikeres.
De itt most rólunk van szó, amit elértünk és még el fogunk érni! Úgyhogy mindenkinek HAJRÁ!! Meg lehet csinálni, mindenki képes rá, csak akarni kell és félretenni a kifogásokat! Gyerünk!

2015. február 9., hétfő

Amikor gyorsan kell valami finomság:

paleo mákos süti alaprecept juttatta eszembe ezt a sütés nélküli édességet. Meg a régóta fennálló szénhidráthiány :) A lényege az, hogy reszelt almát és darált, eritrittel édesített mákot rétegezzünk egy kehelybe, és gyorsan megegyük :)
Én erre a célra három közepes almát reszeltem le, és kb. 20 dkb mákot daráltam. A kehely aljába tegyünk reszelt almát, amennyi szépen beteríti az alját, ezt szórjuk meg az eritrites darált mákkal, aztán megint alma és így tovább, amíg el nem fogy a hely, vagy az alapanyag.



Nekem nagyon ízlett, de ez lehet, hogy csak a húsz napja tartó ketogén diétámnak köszönhető :) (erről majd bővebben a hónapfordulóban írok)
Apának, aki egyébként mákimádó nem jött be, ezért sajnos kénytelen voltam másnap megenni az ő adagját is:) Naggggyon-naggggyon durcás voltam érte, elhihetitek :)))



Szóval egy szó, mint száz, ez egy remek édesség arra, hogy megjutalmazzuk magunkat, amiért már régóta kitartunk a diétánkban. :)



2015. február 8., vasárnap

Fülfájás, újra

Most Nimród kelt sírva, hogy fáj a füle. Gyors dióolaj készítés, fülbenyomás (szó szerint, ugyanis nem találtam az üvegcseppentőt, ezért a fájdalom és lázcsillapító szirupokhoz adott fecskendővel szívtam fel az olajat, amit így egy kicsit nagy nyomással sikeredett a fülébe juttani. Tele lett a füle olajjal. De a lényeg, hogy 20 perc múlva már aludt. Egészen délig :) És utána már nem is fájt a füle. Egyszerűen hihetetlen, hogy kivétel nélkül mindig használ. Ez tényleg egy csodaszer.





Itt látszik igazán, hogy milyen nyugodt az arca, a fájdalom már sehol:


2015. február 6., péntek

Már megint...

Elkészült az autó. Hazafelé megálltunk tankolni. Mondtam apának, hogy felesleges teletankolni, holnap úgy is hozzuk vissza, mert valami nem lesz jó. Nem, mondja nem lesz így, ne legyek pesszimista. Á, nem vagyok az, mondtam, én realista vagyok. És lőn. A rengeteg-rengeteg pénzbe került, frissen javított autónkból szivárgott az olaj. Szerelővel megbeszéltük, hogy másnap visszük vissza és megnézi. Ja. Csak az a baj, hogy másnap hajnalban nem tudtam elindítani. Apa szerint az akkumulátor... Akksit gyorsan töltőre, nagyszülőktől kocsi kölcsönkér, apa elmegy dolgozni. A mi kocsinkat pedig délután kellett visszavinni a szerelőhöz. Szerencsére a feltöltött akksival délután elindult, bevittük.
Aztán a szerelő előállt a nagy ötlettel, hogy szerinte a generátornak lehet baja, nem az akksinak. Na itt elszakadt a cérnám, és azt mondtam, hogy ez hülyére akar venni minket és ez egy újabb lehúzás. Egy az, hogy a generátort tavaly már szerelte, na persze ettől még nyugodtan lehet az a baj, a másik viszont akkor meg az, hogy miután feltöltöttük az akksit, miért indult el mégis, ha a generátor rossz. Délután apával kimérték akksit és kiderült, hogy tényleg az a rossz. Huuuuhhhhhh!! Hazafelé megpróbáltuk megrendelni az újat, de öt óra négy percre értünk oda, és ötig van nyitva a bolt... Álltunk ott a bejáratnál, néztük egymást és elkezdtünk röhögni... És a csoda az, hogy nem kínunkban. Aztán másnap megrendeltük, harmadnap hazahoztuk, éjszaka töltöttük és hajnalban elindult. Aztán most már legyen ennyi elég... :))

Nimródtól: :)

Az biztos, hogy már most talpig férfi, és igazán tudja, hogy mit kell mondani egy nőnek :)

Odaáll elém, a két kezébe fogja az arcomat és így szól:
- Téged választalak, te kis nő!

Rámnéz és megszólal:
- Olyan gyönyörű vagy!

2015. február 3., kedd

A családi randi :)

A múlt csütörtöki randinkból családi randevú lett. Történ ugyanis, hogy olyan nagy pelyhekben és szakadatlanul hullott a hó, hogy inkább nem indultunk útnak kocsival a szomszéd városba. Úgy döntöttünk bebuszozunk, mint egykor a régi szép időkben. :) De aztán mikor a buszmegálló felé menet az utcai világítás fénykörében megláttuk az ezer meg ezer hatalmas, táncoló hópelyhet, arra gondoltunk, hogy ezt a mi gyerekeinkek látnia kell. Hazamentünk, mindenkit beöltöztettünk és felpakoltuk a két kisebbet a nagyszánkóra, amit Lepke (a ló) szokott húzni és körbejártuk a falut. Mivel hideg most sem volt, olvadt folyamatosan és mivel a hóesés is elállt, a szánkót egyre nehezebben lehetett húzni az úton. Úgyhogy inkább kisétáltunk a pizzériába, forró csokit ittunk és rajtam kívül mindenki pizzázott egyet. (anya, a hős :) Beszélgettünk, jól éreztük magunkat, de azért megbeszéltük, hogy a csütörtök az továbbra is a mi napunk lesz :)
Sajnos a hó másnapra már nagyjából el is olvadt, úgyhogy szerencse volt, hogy gyorsan kihasználtuk azt a pár órát, amikor még használható volt.

2015. február 2., hétfő

A félévi, ami megríkatott...

Na nem azért, mert annyira rosszul sikerült :) Hanem pont ellenkezőleg. Keve eredményei a kövekezőek lettek:

Magatartás: (segítőkész, barátságos, együttműködő, aktív, fegyelmezett, gyakran beszélget :))
Szorgalom: Példás (kötelességtudó, önálló, kitartó, felszerelése hiánytalan, leckéi készen vannak)
Magyar nyelv: Kitűnően teljesített (írása igényes, füzete rendezett, emlékezetből döntően hibátlanul ír)
Irodalom: Kitűnően teljesített (beszéde tiszta, szóbeli kifejezőkészsége választékos, szókincse gazdag)
Angol nyelv: Kitűnően teljesített (beszédkészsége jó, hallott szöveget jól ért meg, szövegértése megfelelő)
Matematika: Kitűnően teljesített (összeadásokat hibátlanul old meg, logikai gondolkodása kiváló, önellenőrzése kifogástalan, geometriai ismerete kiemelkedő, mérésekben biztos)
Környezetismeret: Kitűnően teljesített (érdeklődő, tájékozottsága átlagon felüli, megfigyelései pontosak)
Ének-zene: Kitűnően teljesített (a dalokat önállóan énekli, tanult dalok dallamát, szövegét jól ismeri)
Vizuális kultúra: Kitűnően teljesített (festés, rajzolás iránti érdeklődése kiemelkedő, munkái változatosak)
Életvitel és gyakorlat: Kitűnően teljesített (érdeklődő, munkái igényesek, kézügyessége jó)
Testnevelés és sport: Kitűnően teljesített (aktív, mozgása megfelelő, csapatjátékokban együttműködő)

És emellett:
Zeneiskolai bizonyítványa:
Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Zongora: Kitűnően teljesített
Szolfézs: Kitűnően teljesített

Nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá. Ő egy igazán lelkiismeretes, mindig felkészült és szorgalmas kiskölyök, és íme meg is lett az eredménye. Csak így tovább, Keve!

Olivér is megkapta a félévijét, ahogy az várható volt rontott, sajnos. Három tantárgyból kaptunk értesítőt, hogy gyengén áll, abból kettőt kijavított, viszont egy negyedikből meg rontott, úgyhogy két kettese is lett. Egyébként azt megjegyezném, hogy amiből rontott, az úgy történt, hogy többekkel javítódolgozatot írt volna a jobb jegyért, amikor is pár osztálytársa, hát hogy is mondjam, nem tudott illendően viselkedni, ezért az egész osztály úgymond "méregdolgozatot" írt. Ennek az a lényege, hogy ez a "méregdolgozat" mínusz kettőről indul, tehát ha véletlenül négyest írna a diák, akkor is csak kettest fog kapni. Ezt én soha nem fogom megérteni, miért kell az egész osztály büntetni, pár diák kiállhatatlan, pofátlan viselkedéséért. A másik amit nem értek, hogy rossz magaviselet miatt miért nem a magatartását osztályozzák, miért az adott tantárgyból adnak neki egyest? Talán azért mert magatartásból nem lehet buktatni, és így akkor annak nincs is visszatartó ereje.  (egyébként a 29-es létszámú osztályból 20-an buktak, van aki többféléből is. És a tanárok ezt nem is titkolták előlük, hogy a cél a "kiszórás" lesz)
Na mindegy, Olivért ugyan nem fenyegette a bukás, de javítania kell, ez biztos.
Viszont a gyakorlati tárgyakból mindhárom ötös lett, és szerintem ez a lényeg. Ugyanis hogy drága nagypapáját idézzem: "Kicsi csillagom, ezek csak számok." És tényleg,  az hogy az életben valaki hogyan fog boldogulni, nem ezek a számok fogják megmutatni.
És ami a legjobban hiányzik az apukámból, az az, hogy ő egy olyan nagyszülő volt az életükben, aki nem akarja őket nevelni, hanem egész egyszerűen csak büszke rájuk...
Nem fogom leírni, hogy mire is gondolok pontosan, mert ez csak nekem esett nagyon rosszul, Keve szerencsére nem fogta fel a dolgot, hogy mire is megy ki a játék.
Dióhéjban azért megemlítem, hogy szerintem egy nagyszülőnek nem "letesztelnie" kell, hogy a tanító néni tényleg igazat írt e a bizonyítványba, hanem csak egyszerűen örülni, hogy a kisunokája ilyen jól boldogul az iskolai életben. Ráadásul olyan "tesztekkel", amin valószínűleg elbukik, mivel még csak "félkilenc" éves. (hány pontos j-vel írjuk, hogy hülye, igen, nem viccelek ez volt az egyik beugratós kérdés...).
Ha meg a másik kérdésnél rájön a megoldásra, akkor talán örülni kéne, hogy tényleg eszes a gyerek, nem csak a tanító néni találta ki. Nem pedig meggyanúsítani, hogy: Mi van, ismerted? Vagy valaki súgott? (itt azért már én sem bírtam tovább és megkérdeztem a háttérből: Vagy lehet, hogy okos? Vagy ez fel sem merül?)
Szóval Kevének jól sikerült megtanulnia a második osztály első féléves anyagát, és itt halkan megjegyzem, hogy viszont vannak még olyanok, akiknek nem ártana egy-két dolgot megtanulniuk, és itt most nem az iskolai tananyagra gondoltam...

Én nagyon büszke vagyok mindkettőre, rendszeresen sportolnak, az iskolában is megfelelnek, segítőkészek. Persze rendszeresen vannak összezördülések, néha utálják egymást, (vagy inkább sokszor :), de ha az egyik bajba kerül, akkor a másik teljes mellszélességgel kiáll mellette. És ez a fontos. Nekem. Nekünk :)



2015. február 1., vasárnap

Zellerpüré

A sültkrumpli helyettesítő sült zeller nagyon bejött nálunk. Most a krumplipüré helyettesítő zellerpürét próbáltam ki. Az elkészítés tulajdonképpen teljesen olyan, mintha krumplipürét készítenénk, meghámozzuk, feldaraboljuk, megfőzzük. Leszűrjük, majd növényi tej,(kókusztejjel nagyon finom) só és egy kis kókuszzsír hozzáadásával botmixer segítségével pürésítjük.
Ha a család részére készítek krumplipürét, akkor tejfölt szoktam hozzákeverni. Nagyon finom ízvilágot és krémességet ad neki. De ebben az esetben ez ugye kimarad, hiszen úgy már nem lenne paleo. Esetleg kesudió tejföllel...
Nagyon izgalmas íze lett, biztosan fogom még készíteni.
Legközelebb kipróbálom milyen, ha almát is párolok hozzá. Illetve még az jutott az eszembe, hogy nagy kedvenc nálunk a hagymás krumplipüré, úgyhogy azzal is ki fogom próbálni...