2015. szeptember 30., szerda

Köszöntés az óvodában

Ami nem egyszerű, mert valóságos "tortaháború" alakult ki a szülők között a f@ce...n. Amit én nem is értek, és követni sem tudom, mivel én nem vagyok fent. De lehet, hogy rákényszerít az élet, mert Kevének van iskolás zárt csoportja, ott osztják a szülők a házit és egyéb iskolás híreket. Aztán van neki egy úszós zárt csoportja is ott üzen az edző, ha van valami hír. Szegény Olivért kértem meg, hogy jelentkezzen már be a nevemben mindegyikbe, de most mivel kiderült, hogy  Nimród ovis  óvodás (:)) csoportjának is van egy zárt közössége fent, már nincs pofám őt XXszogatni megint ezzel kapcsolatban.
Ugyan, hol vannak már a régi szép idők, amikor az emberek még szavakkal, egymás arcát nézve adtak át információt, vagy ennek egyszerűbb módján: faliújságon tájékoztattak. Komolyan mondom mindenről le vagyok maradva, mert nincs f@ce.....k oldalam.
Szóval tortaháború van. Mégpedig azért, mert van egy kisfiú, aki nem ehet kakaót, citrusféléket, van egy másik aki pedig nem ehet tejterméket. Ezért a szülőin megbeszéltük (szavakkal, halleluja), hogy senki nem hoz tortát, hanem veszünk teasüteményt, ropit, mert azt mindenki eheti, és ráadásul a dobozra rá van írva, hogy miből áll, így az óvónénik is le tudják ellenőrizni, hogy tényleg úgy van e. Az óvónénik pedig készítenek kartonból egy tortát, amint majd a gyertyákat el lehet fújni, hogy tényleg szülinapi hangulata legyen a dolognak. Ennyi. Megszavaztuk, jó lesz. Ja... Aztán kiderült, hogy ez egy anyukának nem tetszik, - aki nem volt szülőin - mivel az ő kislánya (vagy inkább ő maga) nem tudja elképzelni a születésnapot torta és gyertyafújás nélkül, és hogy az ő gyermekének tökéletes pszichológiai fejlődéséhez feltétlenül szükség van egy x-dik tortára is, és ez nem valósulhat meg teljesen, ha csak otthon fújhat gyertyát, az óvodában nem.
Na jó, azért egy kicsit túlspiláztam ezt a dolgot, de remélem érthető voltam, hogy milyen piti dolgokon megy a cicaharc. Ezt az anyuka ki is plakátolta egy nyílt levélben, és azt is hozzáírta, hogy az allergiás gyerekek anyukái legyenek szívesek tájékoztatni őt, hogy milyen sütit ehet a gyerekük és ő hoz egy-egy szeletet külön nekik, hogy azért mégis... Ebből lett a balhé. Mert hogy egyrészről az egyik oldal ragaszkodik a tortához, de ő hoz is allergiamenteset, a másik oldal szerint pedig már megbeszéltük a szülőin, miért nem jó az. Mindkét oldalt megértem, vannak érvek és ellenérvek is. Szerintem mindkét oldal végeredményében egyformán jó, nem értem a balhé lényegét... A megoldást azt fogja jelenteni, hogy melyik oldal képes engedni. A tortaellenesek oldalát viszont még egy másik anyuka felvetése is erősíti, hogy akkor most egy gyereknek lesz tortája, a többinek teasüteménye, az megint hogy fog kinézni. Mit mond ő a gyerekének, ha esetleg az megkérdezi, hogy neki miért nem lehetett tortája, a másiknak meg miért igen...
Azon gondolkoztam, hogy ez a helyzet pedig milyen jó lehetőség lenne arra, hogy elmagyarázhassuk és megértethessük a gyerekünkkel, hogy mi is az a tolerancia. Hogy megértessük vele, hogy vannak olyan gyerekek is akik sajnos nem ehetik azt, amit szeretnének, mert ételallergiájuk van, ezért most mi nem tortát fogunk vinni az óvodába (persze otthon, meg a nagyszülőknél azért lesz torta), hanem olyat, amit ezek az amúgy is sokféle dologból kimaradó gyerekek is megehetnek. Elég nagy probléma az nekik, hogy minden nap éthordóban hozza nekik a család a reggelit-ebédet, hogy nem vehetnek részt egy spontán fagyizásban sem, ne nehezítsük már tovább a helyzetüket. Mert oké, hogy ők is kapnak egy szelet tortát, olyat, amit megehetnek, de az akkor is, és megint MÁS! Biztos vagyok benne, hogy ha így tálaljuk a gyereknek, akkor ők nagyon szívesen fognak ebben részt venni, mert minden gyerek szeret segíteni (még :) és érezni azt, hogy valami jót tett, valamiben ügyes volt. Csak máshogy kellene anyukának a dologhoz állni.
A másik sarkalatos pont pedig az, hogy jár az óvodába egy kürtős kalácsos, réteses ember, :O, igen az ovi óvoda parkolójában árulja a kocsi csomagtartójából ezeket a finomlisztes, cukros izéket. Ami persze nem is lenne baj, mivel majd a szülők eldöntik, hogy vesznek-e saját gyereküknek, vagy sem. Igen áááááááááám, de az egyik anyuka nem volt rest, és bevásárolt belőle a csoportnak. Ráadásul kakaósat, amit ugye a fent említett kisfiú nem ehet. El lehet képzelni azt a négyéves fiúcskát, aki végignézi, amíg a többiek falják ezeket a sz@rokat, őt pedig próbálja meggyőzni az óvónéni, hogy ne haragudj, de ebből te nem ehetsz. Ez kétfelől is genyóság, egyfelől az allergiás kisfiú miatt, másrésztől meg ugyan engedtessék már meg nekem, hogy eldöntsem, hogy mivel etetem a gyerekemet. Soha nem jutna eszembe más gyerekének úgy adni bármiféle édességet vagy akármit, hogy előtte nem kérdeztem meg az anyukáját, hogy mit gondol róla.
Szóval áll a háború, most reggel láttam, hogy a kakaóallergiás kisfiú anyukája kitett a FALIÚJSÁGRA (ÉLJEN) egy irományt, amiben leírja, hogy akkor süssél otthon, ha akarsz, de ilyet, vagy vegyél a boltban, de ilyet, esetleg rendelj az óvodai ebédszállítótól, de ilyet. És alá kellett írni, hogy aláírásoddal igazold, hogy megértetted a fentebb valókat és mindez akaratoddal teljesen megegyező... Nem ám, csak alá kellett írni, hogy te is jónak tartod-e ezt és betartod, ha már aláírtad.
Viccelek vele, pedig nem is az. Érdekes, hogy még soha nem volt allergiás gyerek a csoportban, pedig már ez a kilencedik év, hogy valamelyik gyerekem oviba jár-járt. (kétszer négy, mindkettő évvesztes volt). Ami pedig nem változott ez alatt a nyolc év alatt az a szülők anyatigris szinten való gondolkodása a saját gyerekükről, amihez végeredményében csak a saját gyerekük véleménye nem számít. Anya így gondolja és kész, és a saját véleményének körömszakadtáig védése érdekében képes összeveszni a másik szülővel, és haragot tartani egy életen át.
Szomorú, hogy ilyen petíciókra van szükség, meg cicaharcra, ahelyett, hogy az szorulna az emberbe egy jó adag empátia, meg normális, felnőtt, emberi gondolkodás. Remélem megoldódik ez az ügy...

De itt a szülinapos, akinek nem volt óvodás tortája. Most egy kicsit izgulok is, hogy vajon milyen ember válik belőle... :)))

Ezt kapta az óvónéniktől: :)


2015. szeptember 29., kedd

A nap híre: :)))

Óvodai faliújságon olvasható hirdetés a kedves áramszolgáltatónktól:



Figyelem!

A mai áramszünet technikai okok miatt elmarad!



Már jól indult a napom! :))

2015. szeptember 28., hétfő

Szülinap :)

Nimród 4 éves lett 21-én, Olivér pedig (ÚÚÚÚÚÚÚúúrrrrrrrrriiiiiiiisssssssssssteeeeeeeeeeeennnn!!!) 16... Mikor?
Nem térek magamhoz, komolyan... A születésének minden egyes pillanatára emlékszem, mintha tegnap lett volna. Emlékszem milyen volt, amikor a császáros altatásból felébredtem és a szobatársamnak hozták a csecsemős nővérek a kisbabáját, az enyémet meg nem... - Ó, majd három óra múlva felhozzuk őt is, nem gondoltam volna, hogy már felébredt, kismama... És feküdtem a hátamon, mint újdonsült anyuka, és olyan nyomorultul egyedül éreztem magam, mint még soha... Akkor még a császárosok nem választhatták a baba-mama szobát, csak 4-5 nap elteltével. Igen 4-5!! Kilenc napot  voltam kórházban Olivérrel, mert hiába mentem be 26-án este 10-kor, csak 27-én délután 17 órakor toltak be a műtőbe, és akkor még az volt a szabály, hogy aki kettő óra után szül, annak csak másnaptól számítják a bentlétét, tehát az lesz az 1. napja. És a császárosokat akkor még a 8. napon engedték haza. Kevénél már baba-mama szobába kerültem első naptól (igaz ő nem császáros baba lett :) csak éjszakára kellett "visszaadnom", aztán az utolsó előtti nap a csecsemős nővér megkérdezte, hogy mivel nagyon sok a baba, mit szólnék hozzá, ha nálam maradna éjszakára is Keve. Naná!! Nimródnál pedig már lehetőségem volt, hogy első perctől kezdve éjjel-nappal együtt lehessünk. Éltem is vele :)
Na de szülinap: Minion tortát sütöttem Keve segédkezésével. Jól faragható piskóta volt az alap. A töltelék 900 g túró, egy nagy tejföl háromnegyede és ízlés szerinti méz keverékéhez adtam 2 dl cukormentes habtejszínben elkevert 4 db zselatin fix-et.
A piskótából egy akkora tál segítségével, amekkorának a majdani minionom testét képzeltem, kiszúrtam karikákat, ezeket keresztben megfeleztem.


A megmarad sütidarabokat pedig félretettem, mert ezekből készítettem el a feje búbját képező domború részt, szintén a képen látható kiszúró tál segítségével. Méghozzá úgy, hogy folpackal kibélelem, aztán a sütimaradványokból készítek egy réteget az aljára, erre jön a túrós krém, majd megint sütidarabok, majd krém, egészen addig, míg a tál tele nem lesz. Ezt félre kell tenni egy éjszakára, hogy ez a forma biztosan olyan maradjon, amilyennek szeretnénk, amikor kiemeljük a folpack segítségével. Aztán a kerek lapokat is megtöltöttem jó vastagon túrókrémmel.
A kis kiszúróval készített sütiforma pedig a torta része lesz. Azt találtam ki, hogy az én Minionom előtt lesz két kis tortácska, az egyikbe a négy darab gyertyát szúrom majd, a másikba pedig az egyes és hatos gyertya kerül. Így ez egy közös nagy torta lesz, de azért mégis mindenkinek lesz egy saját kicsi tortája, amin elfújhatja a gyertyáját.


A maradék túrókrémmel pedig bevontam a torta külsejét is, ezzel eltűntetve az esetleges egyenetlenségeket.
Másnap reggel kiemeltem a folpackos fejrészt, ráhelyeztem a "testre" és ez is bekenegettem a maradék túrós krémmel:


Aztán elkészítettem  a szokásos tortabevonó anyagot, azaz a viaszt. (egyszer 500 g-ot) Ötféle színre lesz szükségem. Mivel sárgából kell a legtöbb, a testhez, a karokhoz, ezért ebből tettem félre a legtöbbet. A második szín a kék, a nadrághoz, a lábakhoz. A harmadik a fekete, a szemüveghez, a cipőhöz és a kezekhez. És kell egy nagyon pici fehér a szemhez, és egy pici piros a nyelvnek.
Először a sárgát színeztem meg és bevontam vele a Minionom testének alját addig a magasságig, ahol majd a szemüveg szíja halad körbe a fején. Ezt azért tettem, mert könnyebb úgy borítani, ha nem egy darab anyagból próbáljuk meg, mivel úgy fodrozódna a viasz, és muszáj volna kivágni belőle egy darabot hosszában, hogy ne legyen csúnya, annak a helye pedig látszana.
Az hogy mekkora "anyagra" van szükségem, hogy körbe érjen egy madzag segítségével mértem le, a magasságát pedig szemre benéztem, hogy hogyan mutatna jól.



Ezután beborítottam a feje búbját is, és elkészítettem a kék viaszt a nadrágnak:
Itt látszik, hogy a két sárga anyag találkozik, ezt fogja majd a szemüveg szíja eltakarni.


Aztán elkészítettem a nadrág hátulját is. A nadrág szélein végigtoltam a derelyemetszőt, így azt a hatást kaptam, mintha varrva lenne a nadrág. Készítettem még zsebet is a nadrágra, sőt gombokat, gomblyukkal és ebbe pedig kék anyagból "cérnát" helyeztem. Szintén kékből elkészítettem a lábait. Sárgából a kezeit. Megszíneztem a feketét, elkészítettem a szemét és a szemüvegét, felraktam a szíjat is. 


A két pici tortácskát is bevontam a viasszal, úgy, hogy minél színesebbek legyenek. Megformáztam a nyelvét, vágtam késsel egy nyílást a szájának és beledugtam. A kezeket egy esőcsepp alakú formából készítettem úgy, hogy a "csepp" kerek végét háromfelé szedtem, ezek lettek az ujjak. 
Aztán már csak a "hajzuhatag" volt hátra, ceruzával nyílást ejtettem a fejtetőn és ebbe nyomkodtam bele a hengerre formázott fekete "hajszálakat". Aztán maradt még egy kis sárga és piros anyagom, ebből pedig gyertyát gyártottam, ami az eredeti képen a Minion előtti tortába van szúrva, de mivel én oda igazi gyertyát szántam, amit elfújhatnak, ezért az én gyertyám a kezébe került. Amit elrontottam, és legközelebb másképpen csinálnék az az, hogy a szemet túlságosan lentre tettem, nem volt kellő hely a szájnak, ezért utólag a nadrágból ki kellett vágnom egy darabot, hogy jól mutasson a nyelv.

Ilyen lett:






És persze apa rögtön meglátta a poénhelyzetet a tortaszeletelésnél. Volt skalpolás, kés fejbe állítása stb.




És a buli végén már a Minionon is meglátszottak a mulatozás nyomai. Vicces, gyerekek, nagyon vicces... :)




Kérem a gyengébb idegzetűeket, most ne nézzenek ide. Ugyanis ezen a képen látszik, hogy hogyan néz ki belülről szegény Minion. De ehhez gerincműtétet kellett rajta végrehajtani. Borzalmas képek következnek :))


Még egyszer boldog-boldog születésnapot fiúk!!!

















A díjat nyert mentőautó...

Egyik péntek este csörgött a telefonom, az iskolából kerestek. Keve osztályfőnöke volt, és megkérdezte, hogy a másnap délelőtt megrendezésre kerülő egészségnap megnyitójára el tudnánk e menni. Mégpedig azért, mert az iskolás-óvodás gyerekek rajzokat készítettek az egészséggel kapcsolatban, és Keve rajza díjazott lett.
Nagyon büszke voltam (értsd: bőgtem, mint az állat), ő pedig majd kiugrott a bőréből örömében. Majdnem hatvan rajz került be a zsűrizendő alkotások közé és Keve rajza a harmadik helyezést érte el.

Ő egy igazán kreatív és nagyon jó kézügyességgel megáldott kiskölyök, akinek remek ötletei vannak, és azokat meg is tudja valósítani! Mégegyszer gratulálunk, Keve, nagyon ügyes voltál!!!



A nyeremény, ami igazán neki való volt: festékek, ceruzák, és egy kreatív ötletekkel teli füzet, amiből persze már kinézett valamit, amit megvalósíthat :)





2015. szeptember 10., csütörtök

A terepfutás szépségei :))




Nyulat, őzet szinte minden futásunk alkalmával látunk. Tegnap például kb. 5 méterre előttünk vágott át egy őz az úton. De előfordul ilyen szépség is. Ha jól megfigyelitek a szivárvány mellett - ugyan nagyon halványan, de ott egy másik is.



Az origón olvastam erről, hogy:
"A második szivárványon már fordított a színsorrend a fő szivárványhoz képest, mivel a vízcseppekben ide-oda verődő vízsugarak még egy alkalommal tükröződnek azok belső felületén - ezért a színsorrend megfordul."
A kettős szivárvány közelebbről:


Itt pedig egy csodás színű naplemente:


Egyébként a futásról még annyit, hogy jelenleg három hónapja csinálom rendszeresen és 13-15 km-es távokat futok. Szinte mindig este, sőt mondhatom, hogy éjjel. Volt amikor éjfélkor értem haza. Az első két kilométer mindig borzalmas, de onnantól imádom. (ezt  egyébként régóta futóknál is olvastam, és hogy méterre pontosan meg tudják mondani, hogy mikortól kezdik el élvezni) Most már nem csak terepen futok, hanem aszfalton is, mivel sötétben elég necces volt a földúton futni, a sok gödör és kő miatt. Amikor ilyen későb futok, apa mindig elkísér, és jön mellettem autóval. Volt olyan, hogy átfutottam a szomszéd faluba (13 km-re van...) aztán mikor a kiértem a főútra, akkor abbahagytam, beültem a kocsiba és hazajöttünk :) Ősszel már valószínűleg nem kell ilyen későn futnom, mivel nem lesz este kilenckor is 35 fok...






2015. szeptember 6., vasárnap

A nyár képekben:

Dömös:



Esztergom:



Bugac:



Túra a Pákozdi ingóköveknél:








Túra a Vértesben, ahol lélegzetelállító a látvány:




A túra végén Nimród kérte, hogy most ő lehessen a "vezető-kapitány" :)))


Úton hazafelé pedig még egy hőlégballont is láttunk:




2015. szeptember 2., szerda

Vége van a nyárnak...

Hűvös szelek járnak.... - Ééééééééééééééééés:
Elkezdődött az iskola, meg ami nálunk nagy esemény számba ment: az óvoda is. Tartottam egy kicsit tőle, de minden a lehető legsimábban ment. Legkisebb királyfink mosolyogva indult el a óvoda rögös útján :) Reggel, mikor ébresztettem, azt mondta: - Anya, kérhetek valamit? Persze - mondtam. Akkor most hagyjál még aludni... :)) Aztán persze pár perccel később már boldogan hozta az ovis zsákját, meg a "Mignonos" váltócipőjét, hogy mikor indulunk már. A zsákot ő akarta  vinni, mivel "ez az én ovis zsákom, nekem kell vinnem, ugye?". Egészen a kapuig bírta is, aztán rájött, hogy a feje fölé kelleme emelnie a kezét, hogy a zsák alja le ne érjen a földre, az meg úgy nehéz.
Odaértünk, átöltöztünk, kb. fél perc megilletődöttség után beszaladt a csoport szobába és mosolyogva nézte, hogy akkor most mivel is kezdjen játszani.
Ebéd után mentem érte, akkor már ott ült a kisszéken, ahová a délben hazamenő gyerekek ülnek és egy dinoszauruszt szorongatott a kezében. Mondta neki az óvónéni, hogy megjött anya, mehvetsz haza, a dinót pedig tedd a helyére. És szó nélkül felállt, bedobta a dinós kosárba a játékot és jött öltözni, kezében az uzsonnás zacskójával. Egyszerűen megzabáltam olyan aranyos volt. Átöltöztünk, a zsákot haza akarta hozni, mert hogy a "Mignonos" cipőkkel mi lesz itt nélküle, de sikerült meggyőznöm, hogy jó helyen lesznek, nem lesz semmi bajuk.
Szokásos kérdések:
- Jó volt? válasz: - Igen.
- Jövünk holnap is? - Igen.
- Mit ettél? - Levest.
- És leves után mi volt a második? - A második játék volt... :))
- Kivel játszottál? - Hát a gyerekekkel.
- És beszélgettél az óvónénivel? - Igen, mondtam neki, hogy citromos fagyit kérek... :))

Szóval túl vagyunk az első napon. Szerintem nekem sokkal-sokkal nehezebb volt, mint neki. De azért hősiesen tartottam magam. Kétszer ingott csak a léc, először, amikor az oviból kifelé jövet egy szemét törölgető anyukát láttam a parkolóban, másodszor, meg amikor hazaértem az üres lakásba és megláttam kicsi papucsát...

De jó helyen van, szeret ott lenni és ez a lényeg. A többiek pedig már rutinosan indultak el a suliba, úgyhogy tulajdonképpen elmondhatom, hogy lényegében simán túl vagyunk az első napon, mindenkinek beszereztük a kezdéshez szükséges dolgokat (kisebb vagyonért), semmit nem felejtettünk el, már csak a tanulás van hátra...