2013. május 26., vasárnap

Az egészséges kresztáblák


Amikor Olivér kicsi volt, semmivel nem tudtam rávenni, hogy zöldségeket egyen. Egyébként a gyümölcsök közül is csak kétfélét evett: alma és banán. Akkor azt találtam ki, hogy mivel imádta a kresztáblákat, (két és fél évesen fejből fújta az összeset, komolyan, úgy volt hajlandó velem hazajönni az óvodából, ha minden nap készítettem egy kresztáblát szívószálból és papírból és azt is vittem, amikor mentem érte :). Szóval mivel imádta a kresztáblákat, gondoltam kresztábla alakúra vágom a levesben a répát. Volt sopoa (stoptábla) répa, betilos (behajtani tilos) répa stb. A répát sajnos így sem ette meg, viszont azóta sokszor készítünk csak úgy, a játék kedvéért.
Pofon egyszerű elkészíteni, a vékony szelet répából készül maga a kresztábla, ebbe egy fogpiszkálót nyomunk. Aztán vágunk egy vastagabb szeletet is, ez lesz a tábla talpa, belenyomjuk a fogpiszkáló másik végét és már mehet is a játék. A fiúk egész utcarendszereket szoktak építeni, autókkal, legóházakkal, emberekkel. Sőt némelyik képen feltűnik egy répa "állat" is. :)

És ha meguntuk a játékot, akkor így kell eltűntetni a táblákat :)

Agárdi rönkvár


2013-ban gyereknapon, Gabiékkal (Gabi, Lotti, Bagoly és Berci) meglátogattuk az agárdi rönkvárat. A fiúk jókat bújócskáztak a föld alatti labirintusban, aztán közösen beneveztünk egy vetélkedőre, ahol Gárdonyi Gézával kapcsolatos feladványokat kellett megfejteni, minden megfejtés helyén találtunk egy betűt, amiből egy szót kellett kirakni. A "vár" megnevezés egy kicsit csalóka volt, ugyanis mi egy nagyobb építményre számítottunk, ez inkább egy rönkökkel elkerített emeletes-tornyos építmény volt,  ami alatt alagútrendszer bújik meg.
Egyszeri élménynek nem volt rossz, de nem fog a kedvenc helyünkké válni.
Még azt megjegyezném, hogy alig-kamasz lányok figyelnek a rendre, akik közül az egyik kicsit túl komolyan vette a dolgát, zavaró volt, hogy folyton utasításokkal bombázta a játszó gyerekeket.
A rönkvár egyébként az egri vár arányosan kicsinyített mása.


Keve az alagút alján.

2013. május 24., péntek

Göcseji Falumúzeum


Pórszombatról hazafelé megálltunk, és megnéztük a falumúzeumot. Csodálatosan szép építmények, tó, híd. Ami egy kicsit furcsa volt, hogy ahová mentünk, oda kísért minket távolról egy falumúzeumi alkalmazott. De ezt betudtuk annak, hogy valószínűleg már volt rossz élményük a szerteszét kolbászoló látogatókból.


Pórszombaton jártunk


Mivel ott él egy ember, aki a vadkörte és vadalma alanyokra oltja a régi magyar gyümölcsfákat, amiket az ország egész területéről, sőt még Erdélyből is gyűjt. Ezt azon egyszerű oknál fogva, hogy szeretné, ha nem tűnnének el a süllyesztőben az érdekesebbnél érdekesebb nevű régi magyar gyümölcsfák és terméseik. Vannak vicces elnevezések is, mint pl. a bakszar körte, vagy leánycsöcsű alma. Szóval, mivel az Unió nem engedélyezi a Magyarországon honos (és mindig is honos volt) gyümölcsfák szaporítását. (ugyanis ezek közül rengeteget még metszeni sem kell, nemhogy permetezni, tehát hol itt az üzlet). Ő így küzd az ősi magyar fajták fennmaradásáért, mi pedig úgy, hogy tőle vásároltunk 20 db facsemetét.



Visszafelé, mivel mindketten imádjuk az Őrséget, megálltunk az út mellett, egy gyönyörű réten, és mi pihentünk egy nagyot a hatalmas fűben, a kölykök pedig nagyot rohangáltak. Isteni születésnapi ajándék volt, köszönöm, apa! :)

2013. május 20., hétfő

Szentendrei Skanzen


Nagyon-nagyon szeretjük a régi magyar építészeti stílusokat. A régi dolgokat, használati eszközöket, házakat. Tiszteljük a régiek nagyon-nagy tudását, és sokat tanulunk belőle, ha egy ilyen helyen járunk, mint a Szentendrei Skanzen. Végig tátott szájjal bámultuk a gyönyörű házakat, építményeket, ólakat, és folyton csak csodáltuk eleink leleményes ötleteit és hatalmas tudását.
"Nem kell tudnom, hogy hová tartok, amíg tudom, hogy honnan jöttem" - ez egy idézet a Verdákból, Cimbitől, igaz ő nem arra gondolt, amire én, amikor meghallottam tőle ezt a mondatot. De az én életfelfogásomat teljesen tükrözi.

Gyönyörű kirándulás volt, hatalmas terület, rengeteg ház, épület, meseszép látnivalók. Biztosan visszajövünk még!