Nimródról

Mondatokban beszél, és olyan dumája van, hogy egyszerűen egész nap csak puszilgatnám érte. Egyik nap odajön, megölel, megpuszilgat és azt mondja: szeelek, kicsim (szeretlek, kicsim). Imádnivaló.

Néha egyes szám első személyben, néha pedig harmadik személyben beszél magáról: Pl. Kérek inni, pisilok, fázik a Nimi, szomjas a Nimi.

Ha valamivel egyetért, akkor az mondja: pejsze. Pl. Nimi, jössz velem? Erre ő: Pejsze. Halálos.

A szobatisztaság nagyon jól alakul, tegnap sétálni voltunk a városban, míg a Keve úszott (én szabadnapot adtam magunknak az Olivérrel a hétvégi nagypakolás után) és szólt, hogy: PISILEK! Kerestünk egy arra alkalmas bokrot és elvégeztük, amit el kellett.

A mese, vers olvasása még mindig nem köti le. Élvezi, ha Bartos Erika (Keve nagy kedvence, az összes Anna, Peti és Gergő megvan, a Bogyó és Babóca 90 százaléka, az összes verses könyve és néhány a kezdeti fényképes mesekönyvekből is) mesekönyveit nézegetjük és mesélek a rajzokról, de ha elkezdem olvasni, akkor otthagy. Szeret kirakózni, az összes formakirakóját elsőre kirakja. A formabedobós játékot is nagyon élvezi, de egyenlőre még mutogatni kell neki, hogy melyik hova való. Imád táncolni, ha megszólal a zene, egyből táncol. Mindenkinek köszön, integet, legyen az buszsofőr bácsi, eladó néni, vagy egyszerűen csak egy járókelő.

A múltkor odament a kertben dolgozó szomszédunkhoz és az mondta neki : Szia, bácsi!

Nyitott, kedves, imádnivaló, bújós, puszilgatós, ölelgetős, viszont kiáll a maga igazáért, nem hagyja magát bántani, és nem tűri, hogy bárki is elvegye a játékait.

Egyik nap a földön átjött egy cica a szomszéd tanyáról, és elkapott egy kisegeret, aki nem élte túl a támadást. (a gyerekek temetést is rendeztek neki, a sírját egy leszúrt bot jelzi, amire levelet böktek rá, és Keve még mondott is valami temetési szöveget, nem értettem pontosan, hogy mit, próbáltam komolyan venni, mert ez fontos volt neki) Az én gyerekeim irtó dühösek lettek a macskára, elkergették. Keve azt mondta mérgesen, hogy elkapom a farkát a cicának és jól meghúzom, mert ilyet tett. Erre Nimi: nekiállt halandzsanyelven kiabálni, néhány szót azért kivettünk belőle: farka, cica. Kérdeztem, mi a baj, Nimi: Erre ő: Dühös a Nimi! :)

Nem lehet rá hangosan rászólni, mert egyből elsírja magát, ha kicsit is érzi, hogy dühös vagyok rá, elkezd puszilgatni, ölelgetni, és azt mondja, hogy szeelek!

Imádnivaló és nagyon-nagyon szeretjük!!!

Azért ez nem semmi!

Elküldtem az Olivért a postára. Hazajött, megállt előttem és azt mondta: Anya, mivel a szülinapodat igen csak elrontották, gondoltam megleplek valamivel. Mivel egy szülinapon van süti: hoztam egyet, van fagyi: azt is hoztam és van ajándék is: tessék. Erre elővett a háta mögül egy becsomagolt könyet. Mit ne mondjak, elbőgtem magam, és a nyakába borulta. Istenem, 14 éves, és már ő is érti, hogy másoknak fontos ünnepeken az ember tegye már félre a saját egóját, nyeljen egyet, és fogja be a száját, mert nem kell minden egyes napnak róla szólnia. Néha gondolhatnak másra is magukon kívül. Csak annyit tudtam neki kinyögni: Olyan jó, hogy vagy...

A könyv pedig: Tűzrőlpattant receptek, bögrés sütemények. Már kinéztem egy pogácsareceptet, amit ma meg is sütök.

Imádlak, nagyfiam! Nemcsak jó lelked van, de még azt is tudod, hogy minek örülök!!!!

Kévézés és nem alvás

Másnap kilenckor már a földön voltunk és elkezdődött a kévézés. Azért döntöttünk ez mellett, mert a bálázó ember nem tudott (akart) kiskocka bálákat bálázni, hanem csak nagy körbálákat. Azokat pedig mi nem tudjuk tárolni, mivel a padlásra és a hidasra (egy lábon álló tulajdonképpen szalma-széna-lucernatároló építmény, a lába kb. 150-160 magasan áll, alatta vanak a csirkék meg a pulykák.) nem tudjuk felrakni.

Tehát kévézés. Három kéve kb. egy bála. Egész nap hordtuk, a végén szóltunk egy ismerősnek, hogy segítsen a platós kocsijával, így végeztünk este nyolc órára. Én a Citroennel és utánfutóval kb. 35-38 kévét tudtam behozni, a platós autó nem sokkal többet. Lepakoltunk az udvaron, és nem maradt hely. Mindig szíven ütött a látvány, akárhányszor előrementem, hogy hátratalicskázzam a kévéket (ötöt tudtam egyszerre eltolni gond nélkül). Annyi hely volt, mint egy labirintusban. Teleraktuk a padlást és a hidast is, felhordtunk 400 kévét. Ennyi fért föl. A többi (két nagy halom) lent letakarva várja a sorsát. Tehát fogalmunk sincs, hogy összesen mennyi kéve lehet. Az biztos, hogy éjjel negyed háromkor mentünk be aludni. Másnap hatkor keltem - apa már fél hatkor elindult dolgozni - és összegereblyéztem az egész udvart, mert mindenhol lucerna és lucerna, mint egy vastag szőnyeg.

De megérte a kitartásunk, mivel másnap délelőtt eleredt az eső. És ha megázott volna, akkor nincs segítség. Nem tud újra kiszáradni, megrohad, kuka. Megúsztuk. Levágástól behordásig nem esett az eső. Ez igazán szerencsés kaszálás volt:))

Az idei első rendsodrás és születésnap

Furcsán alakult az idei születésnapom. Két okból is, az egyiket leírom, a másikat takarja jótékony homály. (de azért majd szurkálok be néhány keresetlen megjegyzést, hogy soha ne felejtsem, milyen primitív az emberi butaság)

Hajnal négykor keltünk, mivel a levágott lucernánkat rendbe kellett sodorni. Azért kell ilyen hajnalban csinálni, mert a rendsordó általi dobálást csak a harmatos lucerna képes túlélni, máskülönben lepotyogna a levele, és ezzel az értelme is. A rendsodrás lényege az, hogy hosszú csíkokba (rendbe) dobálja a növényt, ezáltal előkészíti a bálázásra. A bálázó ezeket a sorokat "megeszi", vágja, tömöríti, és a végén kinyomja a kész bálákat.

Szóval nagy premier előtt állt a kézi rendsodrónk, ugyanis tavaly nagyon rosszul vizsgázott. A földünk tulajdonképpen egy domboldal, és nem tudott rajta feljönni, és a gyertya is folyton szarakodott. Apa azt találta ki, hogy vesz egy sokkal nagyobb (kétszeres) teljesítményű motort, és kicseréli. Napokig szerelte, ez ugye azzal is járt, hogy a régi kormányt, keretet szét kellett vágni, hiszen az új, nagyobb motor nem fért bele a régi keretbe. Ment a flex, a hegesztő, de végre elkészült és tökéletesen vizsgázott.

Ami problémák előjöttek, az nem a gép hibája volt, hanem a túl nagy lucernáé. Évek óta megvan, de ilyen hatalmas még soha nem volt. Kétszer állt meg a gép, mivel a sodró fésűk, ahogy söpörték a lucernát, rádobálták a kardántengelyre is, ez pedig feltekerte magára a lucernaszálakat olyan vastagon, hogy megállították a tengelyt, ezáltal a gépet is.

Megcsináltuk, láttuk mi, hogy sok lett, de hogy mennyire, az csak másnap derült ki.

A nap érdekessége még, hogy én eközben még elszaladtam a tortámért, :), amit apa rendelt, de ugye elhozni nem tudta a rendsodrás miatt. Közben volt egy kisebb családi dráma, és itt jön a jótékony homály. (igaz ez csak az olvasóknak lesz homály, én míg élek nem felejtem el, az biztos) De a lényeg, hogy mindenki akit nagyon-nagyon szeretek (Gábor, Olivér, Keve, Nimród, Tibi, Niki, Dagi, Gabi :)))) felköszöntött, igaz telefonon, illetve sms-ben, (másnap a Tibi verset is írt nekem) de százszor többet ér az igazi szeretetből jövő köszöntés, még ha nem is személyesen történik.

Ennyi:)

Havi jelentés 7.

A mérleg -25 kg. Lelassult a utolsó hetekben, de állítólag ez normális. Még mindig a kalóriabázis oldalát használom, nagyon nagy segítség. Ehavi jelentéshez kapcsolódó megállapításom pedig az, hogy ha az ember megkíván valamit, akkor azt egye meg. Mert hiába eszik mást, nem fog segíteni elmulasztani a vágyat. A végén pedig úgyis megeszi, csakhogy előtte össze-vissza evett mást, hátha elmúlik a vágy.

Nem fog. Ha megkívánsz valamit, akkor egyél belőle, de mértékkel!

Úszni még mindig járunk, bár most már csak heti kétszer, mert itthon megnövekedtek a munkák. Megvettük a faanyagot a kemencés részhez, elkezdtük az Olivérrel lekenni a gerendákat.

Szépen alakulunk, csak nagyon lassan. Apa itthon volt négy napot szabin, végig szakadt az eső, semmit nem tudtunk ténykedni.

A kert szépen alakul: már vannak hüvelyek a borsón, fut a bab, nagyot nőtt az uborka, a cukkini, próbálják kiheverni a hatalmas jégesőt. A paradicsom gyönyörűen virágzik, a répa, zöldség pedig úgy nő, mintha nyújtanák. Nemsokára újhagymát is ehetünk a rengeteg retek mellé, mert az is szépen cseperedik.

Bodzaszörpöt készítettem

Mondhatom, hogy nálunk már ez is hagyomány. Próbáltam én már sokfélét, mire kikísérleteztem a saját, nekünk legjobban bevált receptet. Egy baja van a dolognak, hogy nem tudok pontos arányokat mondani. Szerencsém volt, hogy a tegnapi jégeső előtt leszedtem a virágokat, különben az idei szörpnek is búcsút mondhattunk volna.

A lényege az, hogy veszem a legnagyobb fazekamat, ami itthon található. Teleszedem teljesen kinyílt bodzavirággal, ez nálunk kb. 100 virág volt. (igen, nagy fazekam van :). Teleöntöm a fazekat vízzel, és egy napig lefedve állni hagyom, hogy a bodzavirág-por teljesen leoldódjon és beleolvadjon a vízbe. Másnap jön az ízesítés. Kiszedem belőle a virágokat, jól kicsavarom, (a kecskék már sorban állnak, reménykedve, hogy ezt ők kapják, és tényleg)

Az ízesítőanyag pedig: citrom és méz. Itt nem tudom, hogy miből mennyit tettem, hanem folyamatosan kóstolgattam, és amikor úgy éreztem, na, elég édes, hogy szörp legyen, de még nem nyomta el a méz íze a bodzáét, a citrom pedig érződik, de nem uralkodik, na akkor lesz jó.

Kb. úgy kell megalkotni, hogy fele-fele arányban vízzel higítva finom, aromás üdítőt nyerjünk. Ne domináljon a méz (jártam már így, nem túl finom, viszont mézszörpnek elmegy, az sem olcsó). Érződjön a citrom leve, ha esetleg az derül ki utólag, hogy mégsem elég citromos, vagy mézes utólag még mindig ízesíthetjük, a lényeg, hogy a bodza íze benne legyen, mert annak a virágzása véges.

Szóval elkezdem felmelegíteni a mézes-citromos bodzavirágporos vizet, hogy teljesen feloldódjon benne a méz. Mikor teljesen feloldódott, akkor lekapcsolom alatta a gázt, csatos vagy csavaros üvegekbe töltöm, (ha esetleg egyik sem lenne otthon, csináltam már dunsztos üvegekben is, volt, hogy ötliteresben :) és kidunsztolom,  majd jól letakargatva addig hagyom őket, míg teljesen ki nem hűlnek.

Jégeső

Hirtelen jött a vihar, hatalmas jégesővel. Az udvaron minden fehér volt, annyi esett belőle. Nagyok voltak, kb. mint egy kockacukor. Vittek mindent, amit értek. A rengeteg virágot, a termést, leverték a bodzavirágot, a mandulát, az almát és a cseresznyét is. Félelmetes volt. Tavaly is volt egy ilyen, akkor nálunk gyufaskatulya méretű jég esett, ahol eltalált, ott be is lilult. Most is  volt nagy kapkodás, a fiúk fémvödörrel a fejükön szaladgáltak az udvaron. Szomorú látvány fogadott, amikor vége lett. Fehér a föld, rajta a leszaggatott ágak, levelek, termések. Lapátszámra leverte a kis almákat, mandulákat, összeverte a már érő cseresznyét. Ilyenkor érzi az ember igazán, hogy milyen kicsi is ő, és mennyire kiszolgáltatott a természeti csapásoknak.

Rózsaszirom szörp

Kipróbáltam, és nagyon finom. Van egy szép rózsabokrom, amiről mielőtt lehullottak volna a szirmok (az egészséges virágokról sajnáltam volna leszedni) összegyűjtöttem őket. Ráöntöttem két liter vizet, és egy napig lefedve állni hagytam. Másnap addig főztem a szirmos vizet, míg a rózsaszirmok teljesen kifehéredtek és összeestek. Ez nem tart tovább pár percnél. Utána beízesítettem mézzel és citrommal, (mennyiségeket nem tudok írni, kóstolgatni kell, hogy milyen édes-citromos szörpöt szeretnénk, úgy, hogy higítva is érezhető legyen benne a rózsaíz, ne nyomja el egyik íz sem túlságosan a másikat)

Csatos üvegekbe töltöttem, és kidunsztoltam.

Anyák napja

Rengeteg virágot vettem, a balkonládákkal telepakoltam az összes ablakot, a teraszt, és a fatárolóra szerelt virágtartókat is. (fatárolón 6 cserép lóg, konyhaablakban egy 60 cm-es balkonláda, a nappali ablakán két 60 cm-es balkonláda, a teraszon két 60 cm-es balkonláda, és négy kicsi cserép meg két közepes cserép, a gyerekszoba ablakában három 40 cm-es balkonláda, a szülőszoba (az az szülők szobája :) ablakában szintén 3 db 40 cm-es balkonláda. Ezen kívül a játszótérre is került egy nagy cserép, négy növényt pedig kiültettem a földbe. Valamint egy növény került még a majdani bejárat mellé, a rózsák elé. Rengeteg. Gyönyörű és imádom) Szóval megmondtam apának, hogy nem kell virág anyák napjára, mert egy kicsit túlszaladtam a virágosítással, azt hiszem...

De eddig minden évben sárga rózsát hoztak a gyerekek. És úgy tűnik ezt a hagyományt már nem fogjuk megszakítani, úgyhogy ismét sorban álltak a sárgarózsás fiúk, és szépen felköszöntöttek. Keve verset is mondott, ez is hagyományosan a következő volt:

Reggel óta tanakodtam, mit mondhatnék Teneked.

Olyan szépet gondoltam ki, elmondani nem lehet.

Nem leltem rá szavakat, még verset sem találtam,

Minden, amit elmondhatnék itt van egy szál virágban...

(úgy tűnik, hogy edződöm, mert idén nem bőgtem :), majd az iskolai anyáknapi ünnepségen...

Apától is kaptam egy gyönyörű fokföldi ibolyát. (afrikai ibolya) Azt mondta, hogy: "Tudom, hogy nem vagy az anyukám, de hoztam neked virágot, mert megérdemled."

Igen, aki anyuka, az mindenképpen megérdemli, hogy ezen a napon felköszöntsék!!!

A rózsákat a kölyköktől

Ezt pedig apától kaptam :)