És összesen ez alatt a két hónap alatt 9 kg-mal mutat kevesebbet a mérleg. Nagyon boldog vagyok!! :) És meg kell mondanom, hogy kipróbáltam már az évek során jó néhány fogyókúrát, de ilyen könnyű dolgom még soha nem volt. Egyáltalán nem éhezem-éheztem egyszer sem, és amitől a legjobban féltem, az sem okoz különösebb godot. A legnagyobb félelmem ugyanis az volt, hogy a kedvenc ételem a rakott krumpli volt, és rettentően szerettem a pizzát, a pogácsát, és vajon hogyan fogok ezután ezek nélkül meglenni. De amikor mindig mindenki azt szajkózza, hogy az egész fejben dől el, akkor most már én is rábólinthatok, hogy tényleg így van. A hiányérzet (ami tulajdonképpen nem is nagyon volt) elmúlt. De olyanokat eszem, hogy az, akinek mesélek róla nem nagyon hiszi el, hogy ettől tényleg lehet fogyni. Ide tartozik a disznótoros, a töpörtyű, a sült szalonna, a kolbász, csak persze mindezek kenyér nélkül. Meg lehet szokni. Nem mondom, hogy nem fog el a vágy néha-néha, hogy ezekhez az ételekhez egy nagy szelet, ropogós héjú, puha belű kenyeret egyek, de itt a jön a sokszor szajkózott mondat: minden fejben dől el.
És ha az ember rájöhetne, hogy mégis miért sikerül egyszer és miért nem máskor Hogy vajon mi az a plussz dolog, ami egyszer határtalan kitartást és erőt ad, és máskor pedig ha megszakadunk, akkor sem megy a dolog, csak legyintünk és rámondjuk: nem baj, majd holnaptól... (ami ugye, valljuk be nem nagyon szokott így lenni, ez is csak az önámítás egyik formája)
Ha rá tudnánk jönni, hogy mi az a pont, amikor a gondolat végre tetté válik, és hogy ezt az érzést hogyan tudnánk előhívni, akkor nyert ügyünk lenne. De ez sajnos ettől sokkal összetettebb dolog, nagyon sok mindennek kell egyszerre teljesülnie, hogy az ember a megkezdett életmódváltást sikeresen véghez tudja vinni. Vajon mi változott meg mostanra, hogy az elmúlt - mondhatni 15 évben ez egyszer sem sikerült, vagy legalábbis nem tartósan? Mi vitt rá arra, hogy elkezdjek heti háromszor-négyszer sportolni? Vajon erre is, mint majdnem mindenre meg kell érni? Érdekes, hogy velem történik, mégsem tudom megmagyarázni az okokat. Egyet viszont biztosan tudok: a saját magam által elért eredmények a legösztönzőbbek a világon. Az, hogy lefogytam az első 15 kg-ot, és végre nem csak a hatalmas méretű ruháimban éreztem jól magam (pedig akkor még mindig túlsúlyos voltam, nem kicsit). Az az érzés, amikor felpróbálsz egy ruhát az üzletben. Nem akarod megvenni, csak kíváncsi vagy, hogy hogyan áll, vajon beleférsz-e. És akkor félve nézel a tükörbe, mivel a régi énképet nagyon nehéz fejben átírni, és akkor látod, hogy jé, ez nem is olyan szörnyű. Pedig akkor még messze az út vége. Vagy az, hogy elmégy, hogy veszel magadnak egy új melegítőnadrágot, és automatikusan a régi méretedet veszed le a polcról, csak próba közben jössz rá, hogy úristen, ebbe már kétszer is beleférnék :) És akkor leveszel egy M-es méretű nadrágot, felveszed és tökéletesen passzol rád. És utána még mikor vasalod, hetekig megdöbbensz a látványán: ez tényleg jó rám? Lehetetlen. Pedig igaz. Vagy amikor valakinek mégy ajtót nyitni, akivel mondjunk kéthetente látjátok egymást, és az első döbbent modata az, hogy: Azta, de vékony vagy! (én VÉKONY?) Vagy amikor nem megy olyan jól a fogyás, kövérnek és szomorúnak érzed magad, rendetlen a lakás, tele a mosogató, a gyerek megint szétpakolt, még te főztél, hegyekben áll a vasalatlan ruha, és tömve van a mosógép, aztán pakolás közben elmégy a tükör előtt, megdöbbenve kapod fel a fejed, hogy hé, nem is rossz! És akkor újra visszatér a jókedv, nem is olyan nagy a káosz, a vasalás is meglesz este egy jó film alatt, kész az ebéd, süt a nap és kék az ég:)
Összefoglalva ezek a dolgok azok, amiért érdemes kitartani. Mert ehhez fogható érzés nem nagyon van a világon: ÉN, A SAJÁT ERŐMBŐL, KITARTÁSOMBÓL értem el. EGYEDÜL. Igen, mert ebben csak lelki támogatást tudsz kapni, más minden EGYEDÜL kell megoldanod. És képes vagy rá. Itt jön a közhely: hogy az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. SZÓVAL: LÉPJ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése