Szorgalmasan tanultam hát az óriásokat és a törpéket, a királyfiakat és a tündérlányokat, csodálatos paripákat (...) De egyszer csak azt mondta az én osztályom:
- Azt tessék mesélni inkább, amikor a kis Oszvald elaludt a bokorban!
Az úgy történt, hogy kirándultunk a Virágos-völgybe. Oszvald Karcsi elhozta a kistestvérét is. Vonszoltuk magunkkal árkon-bokron át szegényt. Vagyis hogy az ároknál éppen másként alakult a dolog. Az árok mély volt, a víz meredekre szaggatta a parjait. Le még csak leereszkedtünk, kézzel-lábbal, nadrágfékkel, de a túlsó parton feljutnunk sehogy sem sikerült. A két legerősebb fiú, Kozma és Oszvald aztán mégiscsak felmászott. Kozma megkapaszkodott egy fában. Szólt, hogy most láncot alkotva egyenként felhúznak bennünket. A lánc Kozmából, Oszvaldből és kettőjük nadrágszíjából állt. A szíj végét elértük, belekapaszkodtunk, fölvergődtünk valahogy. Kitűnő mutatvány volt, ezzel szórakoztunk vagy egy órát. Végre fenn volt az egész osztály a túlsó parton. Megszámoltam őket: huszonnégy darab...Csak a kis Oszvald hiányzott! Nem a bátyja, ő hasalt a fűben és lihegett. Hol a kicsi? Az árokban még megvolt. Valaki emlékezett arra is, hogy az ujját szopta. Indulás vissza az árokba! Mindenki visszaereszkedett a lánc segítségével, vagy anélkül. Kit érdekelt már akkor a túlsó part, ahová olyan nagy nehezen átjutottunk?! Hamar megtaláltuk a kis Oszvaldot. Az egyik bokor alatt aludt édesen. Kicsit összegömbölyödött. Fázott talán, tényleg szopta az ujját és nagyokat szuszogott.
Ennyit tudtam mesélni. Mini mese! És különben is...
- Miért meséljem én? - értetlenkedtem. - Hát ott voltatok mindannyian. Ti magatok vagytok a mese szereplői.
- Hát éppen ez az! - világosítottak fel nyomban, és máskor is csak olyan mesét rendeltek, ami róluk szól.
Így volt, igaz volt. Ilyen volt az én meseosztályom. Még mindig lennének, ha meg nem nőttek volna... De azóta is, ha valaki azt kéri, meséljek, nem is jut eszembe más, mint igaz történek igazi gyerekekről.
És mivel ma van Luca nap:
Ez a nap a régi hiedelmek szerint a tilalom napja volt. Tilos volt tüzet gyújtani, varrni, mert büntetésből Luca bevarrja a tyúkok "tojókáját". Tilos volt fonni, szőni, mert Luca összekeveri a fonalat, kóccá változtatja, és kócot tesz annak az esze helyére, aki ezt a vétséget elköveti.
Luca napján kezdik készíteni kilencféle fából a Luca székét is. Készítője minden nap farag rajta egy kicsit, s így karácsony napjára elkészül. Innen ered a szólás, hogy: "Úgy készül, mint a Luca széke." Mikor szokták ezt mondani? Akkor, ha valakire vagy valamire nagyon sokat kell várni. Karácsony napján - az éjféli misén - a Luca székére állva fel lehet ismerni a boszorkányokat, mert ilyenkor szarvakat hordanak, tartja a néphit. Ezután azonban haza kell szaladni és a széket tűzbe kell vetni, mert különben a boszorkányok ellátják a baját a lucaszék tulajdonosának.
Különböző jóslások is fűződnek e naphoz. Ekkor ültetjük a Luca-nap búzát is. Egy edénybe 100 szem magot kell tenni. Ez karácsonyig kicsírázik, kibújik, és megmutatja, milyen lesz a jövő évi termés. Karácsony után ezt meg kell etetni a tyúkokkal, hogy jobban tojjanak.
E napon a lányok Luca-cédulát készítenek, amelyekre fiúneveket írnak. Ezeket gombócokba gyúrják. Amelyik gombóc először feljön a kifőzéskor, a benne levő cédulán elolvashatják a jövendőbelijük nevét.
Egye helyeken a mai napig szokás a kotyolás, amikor a fiatal legények sorra járják a házakat a jókívánságaikkal.
(forrás: a 3. osztályos Hétszínvirág olvasókönyv)
Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kotty,
Néném asszony litty-lotty, litty-lotty.Tikjaik, lúdjaik jó tojók legyenek,
Százat tojjanak, ezret költsenek!
Kitty-kotty, kitty-kotty, adjon Isten bő bort,
Bő búzát, borockot, vörösfarkú malacot,
Szekerünkbe kereket, poharunkba feneket,
Hadd ihassunk eleget!
népköltés
Szép álmokat, holnap újra itt vár benneteket az új mese!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése