Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyarnak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában - álruhába öltözött, s úgy ment színről színre látni a valóságot.
Többek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak! Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt.
Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg a napvilágot.
De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettük a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad paraszt!
Egyszer csak egy hadú megpillantja Mátyás királyt.
- Ne, te, ne! - mordult rá a hajdú. - Hát te mit lopod a napot? Kelj föl, ne lógasd a hosszú orrodat, hitvány paraszt! S hogy szavának nagyobb foganatja legyen, pálcájával jót húzott a "hosszú orrú paraszt" hátára.
Mátyás fölállott, megvakarta a hátát, de nem indult.
- Indulj már!
- Jó, jó, de mit fizet kend?
- Ezt né! - ordított a hajdú, s még jobbat húzott Mátyás hátára.
- Indulj előttem!
Mit volt, mit nem tenni, Mátyás elindult a hajdú előtt.
- Be a bíró udvarára, vágjad a fát, hosszú orrú!
A bíró ott könyökölt a tornácon. Mátyás megszólította:
- Kigyelmed a bíró?
- Én hát, mi közöd hozzá?
- Ahhoz nekem semmi közöm, de szeretném tudni, mit fizet a favágásért!
- Ejnye, ilyen-olyan szedtevette parasztja - káromkodott a bíró -, mindjárt fizetek én neked! Húzz rá! - parancsolta a hajdúnak.
No, annak nem kellett parancsolni, harmadszor is ráhúzott, hogy csak úgy porzott Mátyás zekéje.
Jól van. Mátyás többet egy szót sem szólt, vágta a fát, meg hordta a bíró pincéjébe, de közben, mikor senki sem látta, veres krétával három hasábra ráírta a nevét. Este csöndesen továbbkullogott, de másnap megint beállított Kolozsvárra, most már nem zekében, hanem királyi ruhában, s nem ült le a mészárszék elé, hanem fölment az ő palotájába. Egyszeribe hivatta a bírót s az egész tanácsot mind közönségesen. A bíróhoz volt az első szava:
- Mi hír a városban, bíró uram?
- Semmi nevezetes, felséges uram. Csöndben, békésen élünk, amiért áldjuk is felséged nevét lefektünkben, felkeltünkben.
- Úgy? Hát a szegény földnépe? Nem sanyargatják az elöljárók?
- Nem sanyargatja senki, felséges uram. Soha nem volt ilyen jó dolga a földnépének.
- Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon, hadd lássak mindent színről színre. Tartsanak utánam kigyelmetek.
Elindult Mátyás király, utána a bíró s mind a tanácsbeliek. Mennek utcáról utcára, s egyszercsak megállnak a bíró udvara előtt.
- Ej, de nagy kazal fája van, bíró uram.
- Isten megsegített - mondotta a bíró alázatosan.
- Hát az Istenen kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát?
- A népek, felséges uram.
- S mit fizetett nekik?
- Ingyen, szeretetből tették - mondotta a bíró.
- Na, én mintha másként hallottam volna... Hé, legények - fordult a király a szolgáihoz -, hányjátok szét a kazalt!
A legények serényen munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte erősen, hogy mikor kerül elő az három fája. Előkerültek azok is.
- Nézzen ide, bíró uram! Tud-e olvasni?
- Tudok, felséges uram - hebegett a bíró, akinek már akkor égett a föld a talpa alatt.
- Olvassa: mi áll ezen a három hasábon?
- Mátyás...Mátyás...Mátyás...-dadogott a bíró.
- Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda. Én voltam az a hosszú orrú paraszt, akire háromszor vágatott a hajdú, mert fizetés nélkül nem akartam hordani a fát.
- Ó, felséges uram! Kegyelem árva fejemnek!
Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak:
- Te állj fel. Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem. Akasztófát érdemelnél de fejedet üttetem, szegény népnek sanyargatója!
A népek, akik ezt hallották, lelkesen kiáltották:
- Éljen Mátyás király! Ez az igazság!
Hanem Mátyás halálával meg is halt az igazság... Még ma is kesereg a nép: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság..."
Szép álmokat! Holnap találkozunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése