Ma délelőtt Keve elindult Gyenesdiásra a Vadóctanyára, ahol is megkezdi élete első önálló táborozását. Focitábor lesz a sportegyesület tagjainak részvételével. Tök jó, gondoltam, Balaton, Zala megye, jóidő, mi baj lehet. Aztán tegnap rámjött a félsz. Az én kicsi fiam. Tök egyedül, család nélkül, a többi résztvevő pedig már felsős, nincs nagyon ismerős sem köztük. Mi lesz? De próbáltam nyugodtnak mutatni magam, nem akartam ráragasztani a félelmemet, hiszen rajta is láttam a bizonytalanságot. Nem lesz ott ANYA. Esti lefekvéskor még mindig meg kell ölelgetnem, legalább 15-20 cuppanós puszit nyomni a feje különböző részeire, és egyszer csak hirtelen négy éjszaka is ki fog maradni.
Elindultunk a pályára, ahol a megbeszéltek szerint 10 órakor elindulnak autóval. Nagy meglepetésünkre az egyik kis osztálytársa is ott volt, kiderült, hogy ő is jön. Aztán vártunk és vártunk. Fél 11-kor felhívtam az edzőjét, aki segített megoldani a hol van már az autó, mikor indulunk problémát. És akkor megnyugodtam, mert láttam Kevén, hogy türelmetlen a közel egy órás késés miatt. (merthogy annyi lett a végén). Beszállt az autóba, integetett, még be kellett nyúlnom a lehúzott ablakon megszorítani a kezét, aztán elindultak. Nagyon büszke vagyok rád, Keve, hogy ezt bevállaltad!
Mindig is törekedtem arra, hogy a gyerekeim minél hamarabb önállósodjanak. Olivér már ötévesen átment a boltba kenyérért, nagycsoportos korában pedig (mivel az utca végén egy balkanyar után az első utcában van az óvoda) már egyedül járt reggelente oviba. Keve is hasonlóan önálló és talpraesett, az imádott nagypapája szerint a jég hátán is megélne. És tényleg. Nem szívesen kér segítséget, mindent próbál egyedül megoldani, és teszi mindezt hatalmas türelemmel és kitartással. Mindent addig-addig próbálgat, hátha sikerül, hogy én már a felénél hagytam volna az egészet. De ő nem. Ő kitart. Szóval talpraesett nagyfiú vagy Keve, és kívánjuk neked, hogy érezd nagyon-nagyon jól magad!!!
U.i. Vasárnap volt egy nemfogadott hívásom. Visszahívtam a telefonszámot, kiderült, hogy az egyik fociedző keresett, mert a Keve beszélni szeretett volna velem. Egyből tudtam, hogy valami nem stimmel. Ha nem vagyok ott, akkor fapofával tűr mindent, de ha meglát, meghall, rögtön elsírja magát. Mint most is... Azt mondta, azért telefonál, hogy holnap hányra mehetünk érte a focipályára. De mindezt sírva... Nagyon-nagyon szerettem volna megölelgetni. Másnap elmondta, hogy nem érezte nagyon jól magát. A kérdésre, hogy miért, mi volt rossz, ezt felelte: Mert nem itthon voltam...
Jövőre már biztosan jobban fogja élvezni a Balatont, és az egyik legnagyszerűbb strandot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése