2014. július 25., péntek

Lekvárt főztem


Az idén mentás sárgabarack lekvárt (a tavalyi nagy sikert aratott, ezért idén megin elkészítettem) és bazsalikomos ribizlilekvárt főztem. A lekvárokat évek óta cukor és tartósítószer nélkül készítem, és most már elmondhatom, hogy nem romlik meg. Nagyon-nagyon kell figyelni a tisztaságra. Alaposan elmosott, kiforrázott üvegeket kell használni, a gyümölcs pedig teljesen egészséges legyen, a rossz részeket el kell távolítani nagyon alaposan, mivel egy rosszul kivágott rohadt rész az egész üveg lekvárt képes tönkretenni.  
A gyümölcsöt összevágom (ha szükséges) és elkezdem főzni. Amikor egyszer megrottyan, előkapom a botmixert, és pürésítem az egészet. Ezután elkezdem főzni és ezt mindaddig folytatom, amíg a kívánt sűrűséget el nem érem. Sűrűre főztem a sárgabarack lekvár, mivel ezt majd palacsintába, illetve kenyérre kenve fogjuk fogyasztani és kicsit hígabbra a ribizlilekvárt, mivel ezt majd pohárkrémek tetejére illetve sütemények nyakonöntésére fogom felhasználni.
 A neten találtam szerkeszthető befőttesüveg-címkéket, ilyen lett a sárgabarack lekvároké:
Ilyen pedig a ribizlilekvároké:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése