2015. április 7., kedd

Lenmagos stanglik - kovásszal

kenyértészta receptjét alapulvéve készítettem el ezeket a lenmagos stanglikat:

Hozzávalók:
40 dkg kenyérliszt
10 dkg grahamliszt
2 teáskanál só
3 dl langyos víz
20 dkg kovász

A hozzávalókat összekevertem, kicsit megdagasztottam, letakartam és meleg helyre tettem kelni. Innen elkezdtem mérni a hat órás kelesztést. Ez idő alatt háromszor-négyszer még átgyúrtam, dagasztottam. Az utolsó két-két és fél órában pedig hagytam nyugodtan pihenni.  Erre azért van szükség, mert így jobb lesz a kenyér szerkezete, állaga.
Amikor letelt a hat óra, akkora darabokra szakítjuk, amekkora stanglikat szeretnénk gyártani. Én szendvicsnek szánom a fiúknak, ezért 6 darabra fogom osztani.



Lisztezett deszkánt egy 40 cm hosszú rudat nyújtottam a tésztából:


Ezt megfeleztem, majd a feleket három-három részre vágtam:



Téglatest alakúra formáztam őket úgy, hogy egy kb. 5-6 cm széles és 15-16 cm hosszú darabokat kapjak:


Hideg vízzel lekentem őket, beírdaltam, majd lenmaggal szórtam. Konyharuhával letakarva még pihentettem őket 60 percet. A pihentetés utolsó perceiben bekapcsoltam a sütőt és előmelegítettem 220 fokra úgy, hogy egy vízzel teli fémedényt tettem a sütő aljába, hogy a stanglik gőzben süljenek meg.


A sütés megkezdése előtt hideg vizet spricceltem a sütőbe, hogy még több gőz keletkezzen. Még mindig nincs spirccelős flakonom, ezért a kezemmel fröcsköltem bele a vizet, kb. 2-3 evőkanálnyit.
A stanglikat 15 percig 220 fokon, majd a hőfokot levéve 180 fokra még 30 percig sütöttem.


A sütőből kivéve egy rácson hűtöttem őket, hogy az aljuk is szellőzhessen, elkerülve ezzel a "szalonnásodást"




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése