2015. április 2., csütörtök

Egyet kipipálhatunk :)

Elkészült a kerítés a játszótér körül. Megoldódott a kutyaszökés és a kutyagumi helyzet.
Nagyon gyönyörű lett, volt aki azt mondta, hogy olyan mesebeli... :)


A vadászkerítés elé pedig hatalmas köveket tettem, rájuk csihagázakat, virágokat. Ültettem még rózsatöveket is, a játszótérre pedig került két kis szilvafa-csemete egy feketeribizli bokor, és majd még odakerül egy régi nagy álom-fám: a magnólia. A kis fa már megvan, csak még savanyú földet kell vennem, mert az ültetőgödörben a földet arra kell cserélni.


Itt a kapu: ágakból, mint mindig :) A két akácoszlop tövébe pedig futórózsát ültettem, majd szépen ráfuttatjuk a vörös és a rózsaszín-dupla szirmú rózsákat.


A másik nagy kedvencem a fa. A szüleim házánál a szél kidöntött egy elkorhadt diófát, a törzsének a megmaradt részéből padot fogunk gyártani, de kaptam belőle egy "szeletet", virágcserép alá.


A keresztág két oldalára pedig kaptam egy-egy kampót majd virágot fogunk rá akasztani. Jelenleg egy szélcsengő lóg rajta, van is dolga mostanában sajnos.


És íme a szélcsengő, ez itt most kerámiából.


Itt pedig már készül a pad. Ez ugyan nem volt a listán, de nemsokára készen lesz. A kemencés nagy asztalának a két asztalfőjén fog elhelyezkedni. Egyébként ezt is láncfűrésszel vágta ketté, a nagy egyenetlenségeket gyaluval elsimítottuk. Utána lamellás koronggal átcsiszoltam, végül pedig szalagcsiszolóval simítottam teljesen tükörsimára. Nagyon szép lett:


Persze rögtön lecsaptam a keletkező forgácsra, ezzel szórtam meg a frissen készült kerítés előtti kiskert földjét.


Már csak a jobb oldali padfelet kell megcsiszolnom, aztán apa ráfúrja a lábait (ami egyébként két-két nagy kugli lesz) és mehet is a helyére:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése