2014. május 12., hétfő

Bodzaszörpöt készítettem


Mondhatom, hogy nálunk már ez is hagyomány. Próbáltam én már sokfélét, mire kikísérleteztem a saját, nekünk legjobban bevált receptet. Egy baja van a dolognak, hogy nem tudok pontos arányokat mondani. Szerencsém volt, hogy a tegnapi jégeső előtt leszedtem a virágokat, különben az idei szörpnek is búcsút mondhattunk volna.
A lényege az, hogy veszem a legnagyobb fazekamat, ami itthon található. Teleszedem teljesen kinyílt bodzavirággal, ez nálunk kb. 100 virág volt. (igen, nagy fazekam van :). Teleöntöm a fazekat vízzel, és egy napig lefedve állni hagyom, hogy a bodzavirág-por teljesen leoldódjon és beleolvadjon a vízbe. Másnap jön az ízesítés. Kiszedem belőle a virágokat, jól kicsavarom, (a kecskék már sorban állnak, reménykedve, hogy ezt ők kapják, és tényleg)
Az ízesítőanyag pedig: citrom és méz. Itt nem tudom, hogy miből mennyit tettem, hanem folyamatosan kóstolgattam, és amikor úgy éreztem, na, elég édes, hogy szörp legyen, de még nem nyomta el a méz íze a bodzáét, a citrom pedig érződik, de nem uralkodik, na akkor lesz jó.
Kb. úgy kell megalkotni, hogy fele-fele arányban vízzel higítva finom, aromás üdítőt nyerjünk. Ne domináljon a méz (jártam már így, nem túl finom, viszont mézszörpnek elmegy, az sem olcsó). Érződjön a citrom leve, ha esetleg az derül ki utólag, hogy mégsem elég citromos, vagy mézes utólag még mindig ízesíthetjük, a lényeg, hogy a bodza íze benne legyen, mert annak a virágzása véges.
Szóval elkezdem felmelegíteni a mézes-citromos bodzavirágporos vizet, hogy teljesen feloldódjon benne a méz. Mikor teljesen feloldódott, akkor lekapcsolom alatta a gázt, csatos vagy csavaros üvegekbe töltöm, (ha esetleg egyik sem lenne otthon, csináltam már dunsztos üvegekben is, volt, hogy ötliteresben :) és kidunsztolom,  majd jól letakargatva addig hagyom őket, míg teljesen ki nem hűlnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése