2014. május 4., vasárnap

Anyák napja


Rengeteg virágot vettem, a balkonládákkal telepakoltam az összes ablakot, a teraszt, és a fatárolóra szerelt virágtartókat is. (fatárolón 6 cserép lóg, konyhaablakban egy 60 cm-es balkonláda, a nappali ablakán két 60 cm-es balkonláda, a teraszon két 60 cm-es balkonláda, és négy kicsi cserép meg két közepes cserép, a gyerekszoba ablakában három 40 cm-es balkonláda, a szülőszoba (az az szülők szobája :) ablakában szintén 3 db 40 cm-es balkonláda. Ezen kívül a játszótérre is került egy nagy cserép, négy növényt pedig kiültettem a földbe. Valamint egy növény került még a majdani bejárat mellé, a rózsák elé. Rengeteg. Gyönyörű és imádom) Szóval megmondtam apának, hogy nem kell virág anyák napjára, mert egy kicsit túlszaladtam a virágosítással, azt hiszem...
De eddig minden évben sárga rózsát hoztak a gyerekek. És úgy tűnik ezt a hagyományt már nem fogjuk megszakítani, úgyhogy ismét sorban álltak a sárgarózsás fiúk, és szépen felköszöntöttek. Keve verset is mondott, ez is hagyományosan a következő volt:

Reggel óta tanakodtam, mit mondhatnék Teneked.
Olyan szépet gondoltam ki, elmondani nem lehet.
Nem leltem rá szavakat, még verset sem találtam,
Minden, amit elmondhatnék itt van egy szál virágban...
(úgy tűnik, hogy edződöm, mert idén nem bőgtem :), majd az iskolai anyáknapi ünnepségen...

Apától is kaptam egy gyönyörű fokföldi ibolyát. (afrikai ibolya) Azt mondta, hogy: "Tudom, hogy nem vagy az anyukám, de hoztam neked virágot, mert megérdemled."
Igen, aki anyuka, az mindenképpen megérdemli, hogy ezen a napon felköszöntsék!!!

A rózsákat a kölyköktől
Ezt pedig apától kaptam :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése