De: sokkal gyorsabban vettem az akadályokat, mint első körben, a harmadik héten már tíz fölötti kilométereket teljesítettem. (az izom nem felejt - szokta mondani egy kedves testépítő barátom :) - és tényleg) Májusban hétszer voltam futni, júniusban pedig 11-szer.
Nagyon hiányzott az az eufórikus érzés, amit csak a mozgás adhat, ezért kicsit meg is ijedtem, hogy elvesztettem ezt, és nem jön vissza a tavalyi fennhangos-éneklős, 15 km-es távok könnyűszerrel való lefutása. (tényleg, az első két kilométer halál, még most is, a legjobban a hetedik kilométertől élvezem, akkor kezdem érezni azt a hatalmas eufórikus energiát). De aztán szerencsére visszajött, újra.
De most nem hagyom ezt elveszni, többet nem hagyok ki ennyi sok időt. Elindulni nem szeretek, érdekes, de még most is próbálok "alkudozni" magammal, hogy ááá már késő van, sok volt a meló, elfáradtam, majd holnap nem tevékenykedek ennyit és akkor jut idő a futásra is... De aztán mindig győz a józan ész! Nem hagyom magam a "lusta énemnek" lebeszélni a mozgásról. Aztán elindulok, az első kilométeren azt gondolom, hogy haza kéne menni... A másodikon, hogy minek jöttem, megállok és mára elég ennyi... Itt egy újabb löket jön az "ellenoldalról", hogy nehogy már megálljál, nem vagy te papírkutya... Nyomás tovább és kuss! Mindjárt jó lesz! Aztán meg majd baromi büszke leszel magadra, hogy megint megcsináltad, és megint elmentél futni, és nem hagytad magadnak, hogy legyőzzön a lusta éned. Igaz, hogy már tíz óra is elmúlt, de elindultál!!!! Éjfél is lesz, mire hazaérsz! Lehet... Volt már ilyen... De akkora büszkeséget érzek, amikor hazaérek, hogy azt nem pótolhatja semmi (csak a gyerekeire ennyire büszke még az ember :). Ez az enyém, megdolgoztam érte, senki sem veheti el tőlem. MEGCSINÁLTAM!!! Éljen!!!
Aztán egyik nap felszívtam magam és úgy éreztem, itt az ideje egy "kicsit" hosszabb távnak is. Úgyhogy nekivágtam, 35 fokban, de MEGCSINÁLTAM!!!! Szerdán lefutottam a félmaratoni távot! Nagyon büszke vagyok és bár majdnem fél évet kihagytam (novembertől-májusig) az újrafutás hetedik hetében sikerült teljesítenem a 21 km-es távot. Nem mondom, az eleje szörnyű volt, tikkasztó napsütés, sehol egy kis árnyék, de aztán egyre-egyre jobb lett, és ha egy kicsit is meginogtam, hogy sikerülhet-e, (ez kétszer fordult elő) csak annyit mondtam magamban: Kuss, futás tovább!!! Megcsinálod! És sikerült! Aztán a végén már vitt előre a hitem, nagyon jó volt, és nagyon büszke vagyok magamra!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése