2015. november 18., szerda

Túrógombóc újragondolva

Mivel a jelenlegi étkezésemben a paleo egy kicsit megengedőbb formáját választottam, ezért ritkán a zabpehely és az abból készült finomságok ismét bekerültek az étrendembe. És innen jött az isteni szikra. Vettem laktózmentes túrót, és zabpehely illetve tojás segítségével finomságos túrógombócokat gyártottam. Oké, ez eddig jó. De mibe fogom őket megforgatni, mert meztelenül azért mégsem az igaziak. Úgyhogy fogtam a serpenyőmet, kókuszolajat hevítettem benne és nagyszemű zabpelyhet pirítottam, hogy majd abban forgatom meg a nudista gombócaimat. Éééééés olyan, de olyan finom lett, hogy a család többi tagja is rájárt. Amikor elmentek a serpenyő mellett, bele-bele markoltak a pirított zabpehelybe és csak ették, ették. Úgyhogy a végén az ő adagjukat is abban kellet megforgatnom.

A pontos hozzávalók:

50 dkg túró (nekem laktózmentes volt, de teljesen jó a sima is)
300 ml apró (ez a darálásra vonatkozik) zabpehely (fogtam a mérőpoharamat és egyszerűen felöntöttem a 300 ml-ig, gondoltam, ha kell még bele, akkor így egyszerűbb lesz összeadni, de nem kellett, a 300 ml-ig érő mennyiség tökéletesen elég volt)
3 egész tojás

Összekevertem a fentieket és kb. 20 percre békénhagytam, hogy a zabpehely fel tudja szívni a tojás és a túró nedvességét, azaz megpuhuljon egy kicsit. A puhulás vége előtt kapcsoljuk be a gázt (villanyt) a víz alatt, amiben majd a gombócokat fogjuk főzni, így mire letelik a 20 perc, felforr a vizünk is.
Aztán a forró, de nem lobogó vízbe (ha nagyon lobog, vegyük lejjebb mindenképpen, mert szétmennek a gombócok) tegyük bele a gombócokat és addig főzzük, míg fel nem jönnek a víz tetejére.
Szedjük ki őket, csepegtessük le aztán vagy forgassuk a megpirított zabpehelybe, vagy szedjük őket a tányérra, szórjuk meg vele.
Erre jöhet az édesített tejföl is a család többi tagjának - mézzel, nekem pedig marad az eritrites édesítés.

De már tovább is gondoltam a zabpehely gombócok sorsát, legközelebb darált dióval, vagy darált mákkal, esetleg cukormentes lekvárral fogom megpróbálni. Vagy sósan pörköltek mellé?
Szerintem nem is lesz az olyan soká.... :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése