Már megint alkotott:

Keve, ki más. Tudja, hogy imádom a szitakötőket. Gyerekkoromban, ahová minden évben elmentünk nyaralni, százával éltek szitakötők. Kicsi vékonyak, és nagy hatalmas példányok is. Kékek, sárgák, neonfényűek stb. Amikor leszálltak egy virágra és leengedték a szárnyukat pihenőállásba, akkor, ha elég óvatosan nyúltunk feléjük, akkor el tudtuk kapni őket a szárnyuknál fogva. Aztán persze elengedtük őket, mégpedig úgy, hogy a nyitott tenyerünkre tettük őket, és eltelt néha 20-30 másodperc is mire feleszméltek, hogy már nem fogják őket, és akkor elrebbentek.
Szóval nekem a szitakötő a gyerekkorom, a nyár, és a szüleim emléke...

Na, de a lényeg, hogy Keve ismeri a szitakötős-nyaralást és ezt készítette nekem:

A gyönyörű szitakötő:

(fagyispálcika a szárnya, a teste egy ág, a feje pedig egy vastagabb ágból levágott szelet, ezt persze a saját bicskáján található kis fűrészes késsel saját maga vágta le, az testrészeket pedig ragasztóval rögzítette :)

És még egy nagyon kreatív dolgot kitalált, ha akarom felrakhatom a falra, csak egy lyukat kell fúrnom, de ha akarom az asztalt fogja diszíteni, hiszen fabrikált rá egy kitámasztó-szerkezetet. (egyébként lyukat fúr a bicskájával a deszkába, aztán beleragasztott egy ágat)

Köszönöm szépen, Keve, megint csak elámultam a kreativitásodon, és a kézügyességeden. :)))