Sohasem felejtem el, amikor Pálistók Peti, a kis bicebóca először kocogott be az iskolába. Lenhajú, búzavirágszemű, velem egyidős fiúcska lehetett. Mind a két hóna alatt mankó volt. Nem is annyira ment, inkább úgy ugrált a tanító úr elé, mint a veréb.
- Mit akarsz, fiacskám? - kérdezte tőle a tanító úr barátságosan.
- Iskolába szeretnék járni - mondta bátran.
- Kicsit megkéstél gyermekem.
- Most kerültem a városba. Itt vannak a bizonyítványaim.
A tanító úr nézte az írásokat, és megcirókálta a gyerek fejét.
- Hát az édesapád miért nem jött el veled?
- Nincsen nekem sem apám, sem anyám. Elhaltak. A nagyapám vett magához.
A tanító úr azt kérdezte a gyerektől, hát az ő neve micsoda.
- Pálistók Peti.
- Hol csinálok én neked helyet, mikor úgyis alig férünk? Tudod mit, fiam? - szánta meg a tanító úr. - Telepedj be a kuckóba! Úgyis ott van most a jó világ.
Nagy boglyakemencéje volt az iskolának. Az új diák odanézett és örült.
- Nagyon jó lesz - mosolyodott el Pálistók Peti, és elindult a helye felé nagy mankókopogással. Ott aztán meg se mukkant az óra végéig. Akkor odakopogott a tanító úr elé, és engedelmet kért tőle, hogy őneki ne kelljen hazamenni délben. Messzire laknak, túl a városon, oda-vissza meg se lehetne tenni az utat délutánig, még rendes lábú embernek sem.
- Én pedig csak olyan bicebóca vagyok - tette hozzá egy kicsit bánatosan.
- Maradni maradhatsz, fiam, de hát enned is kellene ám valamit.
- Van mit ennem - sietett a bicebóca a megnyugtatással. Belenyúlt a ruhája egyik feslésébe, és kimarkolt belőle néhány szem kökényt.
- Jó ez - mosolyodott el -, csak sok legyen belőle.
"No, én nem szeretnék kökényt ebédelni" - gondoltam magamban délben, mikor a levesbe merítettem a kanalamat. Kivetttem a tálból egy lekváros buktát és belecsúsztattam a zsebembe. Aztán azt mondtam: énnekem nagyon kell sietnem az iskolába. Siettem is, hogy el ne hűljön a bukta. Csöndesen nyitottam be az ajtót:
- Ezt neked hoztam. Bukta.
- Szeretem - mosolyodott el Pálistók Peti, és mindjárt bele is harapott.
Ezalatt Gyuszi is besompolygott az ajtón, és odaállt elébünk.
- Hoztam neked valamit. Dobostorta.
Egy másik fiú fügét hozott, a harmadik almát, a negyedik mákos kalácsot.
Csakhamar úgy be volt terítve az egész padka, akár egy cukrászbolt kirakata. A kis bicebóca pedig zavartan kapkodott hol az egyikhez, hol a másikhoz.
- Ez mind az enyém? Ez is? Mit csináljak én ezzel a sok mindenfélével?
Azt hiszem soha olyan jók nem voltunk az iskolában, mint azon a délutánon. Négy óra után egész falkában kísértük végig a kis bicebócát az ucákon.
Szép álmokat! Már csak hármat kell aludni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése